Cadmus fordítás Cadmus

Alakulóban van a palesztin egység

2017. 01. 14.

Kész találkozni Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnökkel Mahmud Abbasz palesztin elnök – jelentette be pénteken a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PLSZ) főtitkára a TASZSZ orosz állami hírügynökség tudósítása szerint.

Száeb Erekat ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy jövő héten, január 15. és 17. között Moszkvában megrendezik a palesztin politikai pártok informális találkozóját, amelynek nyíltan vállalt célja, hogy a széttöredezett palesztin állásfoglalásokat egységes platformmá alakítsák.

Ezzel kapcsolatban Szergej Lavrov, az orosz külügyi tárca vezetője elmondta, szükség van a közvetlen tárgyalásokra Izrael és Palesztina között a régóta esedékes békés rendezés érdekében, éppen ezért hozta tető alá Moszkva az informális palesztin egyezkedést. Emlékeztetett, Oroszország tavaly szeptemberben felajánlotta, hogy Moszkva otthont ad az izraeli és a palesztin vezetők esetleges találkozójának, ha mindkét fél készen áll erre. Igaz, eddig csupán Mahmúd Abbász erősítette meg részvételi szándékát, Benjamin Netanjahu még nem nyilatkozott ezzel kapcsolatban.

Az orosz külügyminiszter azt is megjegyezte, hogy Oroszországnak „hagyományosan megvan a véleménye” az elfoglalt palesztin területeken épülő izraeli telepekről, amelyek az ENSZ Biztonsági Tanács kötelező jogerejű, elítélő határozatának is alap­jául szolgáltak.

Lavrov hangsúlyozta továbbá, hogy a békefolyamat előmozdításához szükség van a palesztin egység helyreállítására. Éppen ezért nevezte rendkívül fontosnak a jövő heti palesztin egyeztetési platform megrendezését, ahol – mint mondta – valamennyi szükséges szervezeti támogatást megadnak a képviselők számára. A palesztin nemzeti egységet erősítő találkozóra az Orosz Tudományos Akadémia Keleti Tanulmányok Intézetében kerül sor.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑