Cadmus fordítás Cadmus

Aliára buzdítják a franciaországi zsidókat

2016. 12. 29.

Avigdor Lieberman, izraeli védelmi miniszter kemény szavakkal kritizálta a zsidó állam által sérelmezett ENSZ-határozatot szintén elfogadó Franciaországot, majd az ott élő zsidóságot arra szólította föl, hogy alijázzanak Izraelbe, adta hírül a Breitbart.

A zsidó politikus az ENSZ BT döntésére reagálva kilátásba helyezte, hogy a zsidó állam bojkottálni fogja a jövő januárban Franciaországban megrendezendő izraeli-palesztin béketárgyalásokat. -közölte az Alfahír online.

Lieberman attól tart, hogy az általuk az ENSZ-határozatért okolt Barack Obama, leköszönő amerikai elnök arra használja majd föl az eseményt, hogy “végső nyomot” hagyjon a közel-keleten.

A védelmi miniszter egészen odáig merészkedett, hogy a tárgyalásokat – kissé sánta analógiával – “a Dreyfus-per modern kori változatának” bélyegezze:

“Ez nem egy békekonferencia, hanem egy ítélőbizottság Izrael állama fölött. Ennek a konferenciának az egyetlen célja, hogy aláássa Izrael biztonságát. Egy zsidó helyett egész Izrael ül majd a vádlottak padján.”

Lieberman szerint erre az “összeesküvésre” csak egy elfogadható tiltakozó választ adhat a francia zsidóság: hogy “hazatér” Izraelbe.

Emlékezetes, hogy Benjamin Netanyahu miniszterelnök a tavalyi Charlie Hebdo-támadás után már intézett egy hasonló felhívást a francia zsidókhoz, ami akkor nagy felháborodást keltett a francia közvéleményben.

Orientalista.hu – Alfahír

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑