Cadmus fordítás Cadmus

Amerika megkezdte Afganisztán bombázását

2016. 06. 26.

 Megkezdődtek az első légicsapások a tálibok ellen Afganisztánban azt követően, hogy Barack Obama amerikai elnök elrendelte, hogy a hadsereg lépjen fel erőteljesebben a szélsőségesek ellen – közölték amerikai tisztségviselők pénteken.

A támadások a múlt héten kezdődtek, és főleg az ország déli részén mértek csapásokat az országot 1996 és 2001 között irányító szélsőségesekre. A Pentagon a művelet érdekeire hivatkozva nem erősítette meg az információt.

Az amerikai hadsereg kabuli szóvivője elismerte, hogy „korlátozott számú” légicsapást hajtottak végre, de úgy fogalmazott, hogy ezek eredményét még korai volna számszerűsíteni. Hozzátette: a cél az, hogy az afgán haderőt segítsék. Kiemelte azt is, hogy a csapások elérték céljukat.

Korábban amerikai illetékesek világossá tették, hogy az amerikai erők csak ott fognak fegyveresen beavatkozni, ahol stratégiai jelentősége van és kiemelten fontos a segítség.

A nemzetközi haderő 2014 végén kivonult Afganisztánból, ahol 2001-ben indult háború amerikai vezetéssel az akkor regnáló és az al-Kaida vezetőjének, Oszama bin Ladennek menedéket biztosító tálibok ellen. 2014 vége óta mindössze 9800 amerikai katona van Afganisztánban, küldetésük pedig nem harci jellegű, feladatuk elsősorban az afgán fegyveres erők kiképzése, felkészítése és segítése. Az év végére ráadásul 5500-ra kellene csökkenteni az Afganisztánban lévő amerikai erők létszámát, de a csapatkivonás ütemét még nem határozták meg.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑