Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Amerikai-orosz együttműködés lehet Szíriában

2017. 01. 24.

Első sajtóértekezletét tartotta a Fehér Ház új szóvivője, Sean Spicer, aki a többi között az Oroszországgal Szíriában lehetséges együttműködésről beszélt, figyelmeztette Kínát és szólt az illegális bevándorlók ügyéről is.

Sean Spicer – aki korábban a Republikánus Párt kommunikációs igazgatója volt – első sajtóértekezlete több mint egy órán keresztül tartott, és a szóvivő egy sor kül-, és belpolitikai kérdésre kitért.

A Fehér Ház nyitott arra, hogy együttműködjön Oroszországgal az Iszlám Állam terrorszervezet ellen Szíriában – fogalmazott Spicer, és kifejtette, hogy ez a nyitottság közös katonai hadműveleteket is jelent. “Ha van lehetőség arra, hogy legyőzzük az Iszlám Államot bármely ország segítségével, akár Oroszországéval is, és ez egybeesik nemzeti érdekeinkkel is, akkor természetesen részt veszünk ebben” – hangsúlyozta a szóvivő.

Hozzátette: Donald Trump világosan elmondta, hogy minden országgal kész együttműködni, amely osztja az amerikaiak nemzeti érdekeit az Iszlám Állam legyőzésében. Arra a kérdésre, amely azt firtatta, hogy vajon ez a nyitottság érvényes-e a szíriai elnökkel, Aszaddal  történő együttműködésre is, Spicer leszögezte: az egyes országoknak, döntéseik során, figyelembe kell venniük az amerikai érdekeket.

“Az Iszlám Állam legyőzésének ürügyén nem fogunk szövetséget kötni olyan személyekkel, akiknek nem elsődleges fontosságúak az amerikai érdekek”- tette hozzá.

A Pentagon (a védelmi minisztérium) éppen hétfőn kora délután cáfolta, hogy az Iszlám Állam Al Babban lévő hadállásai elleni orosz légitámadás közös akció lett volna, ahogyan azt az oroszok állították.

A Pentagon fontosnak tartotta leszögezni azt is, hogy Washington nem egyeztet szíriai katonai akciókat Moszkvával.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑