Cadmus fordítás Cadmus

Amnesztiát kaphatnak a szíriai fegyveresek

2016. 07. 28.

Amnesztiát ígért Bashar Al-Assad szíriai elnök azoknak a fegyvereseknek, akik leteszik a fegyvert – közölte csütörtökön a SANA állami hírügynökség.

Az intézkedést egy időben jelentették be azzal a moszkvai közléssel, mely szerint a szíriai és az orosz kormány átfogó műveletet indított Aleppó kiürítésére, három folyosót nyitva meg az ostromlott észak-szíriai városból távozni akaró civilek számára és egy negyediket a fegyverüket letevő harcosoknak.

Assad elnök amnesztiája minden fegyveres harcosra kiterjed. A dokumentum szerint az igazságügyi szervek által körözöttek mentesülnek a felelősségre vonás alól, ha három hónapon belül megadják magukat.

Orientalista.hu – MTI nyomán

Megosztom:

,




Back to Top ↑