Cadmus fordítás Cadmus

Ankara mindent megtesz a nemzetbiztonság érdekében a kurdisztáni népszavazás alatt

2017. 09. 25.

Törökország a nemzetközi jog és a parlament felhatalmazása alapján minden óvintézkedést megtesz a nemzetbiztonság érdekében, ha azt az észak-iraki kurdok hétfői függetlenségi népszavazását kísérő események veszélyeztetni fogják – közölte hétfőn a török külügyminisztérium.

A tárca egyúttal leszögezte: a referendum mind a nemzetközi jog, mind Irak alkotmánya szempontjából illegitim, így Ankara annak eredményét nem ismeri el.

Mint fogalmaztak: az észak-iraki kurdok lépése „távol áll a józan észtől”, hiszen kockára teszi annak az esélyét, hogy a térség stabillá váljon. „A súlyos hibának meglesz az ára” – figyelmeztetett a török külügyminisztérium.

A tárca ismét arra szólította Erbílt – az autonóm Kurdisztán régió székvárosát -, hogy rövid távú politikai érdekei helyett Irak egészének békéjét és jólétét tartsa szem előtt.

A közlemény szerint a török nemzetbiztonsági tanács, valamint a kabinet múlt pénteki ülésén meghatározta az északi-iraki kurdokat sújtó majdani szankcióit. Erről részletek nem szerepelnek a közleményben, de Recep Tayyip Erdogan török államfő korábban jelezte: Ankara „nem hétköznapi” szankciókat készül kivetni az autonóm régióra.

Az NTV török hírtelevízió hétfőn azt jelentette, hogy lezárták az észak-iraki kurd autonóm régió irányából a délkelet-törökországi Habur határátkelőt. Később a török vámügyi és kereskedelmi miniszter, Bülent Tüfenkci árnyalta az értesülést. A miniszter az Anadolu török állami hírügynökségnek elmondta: a határ nincs zárva, de az Észak-Irakból érkezőket biztonsági okokból fokozottan ellenőrzik.

Ankara és Erbíl korábban jó viszonyt ápolt egymással, ennek ellenére a népszavazás bejelentése után, múlt kedden török harckocsik vonultak fel Irak északi határán. A török hadsereg közlése szerint hadgyakorlatról van szó, amely keddig tart majd, vagyis a kurd referendumot követő napon ér véget.

A török törvényhozás szombaton újabb egy évvel meghosszabbította a török hadsereg szíriai és iraki hadműveleteire adott mandátumát. A döntés értelmében Törökország – az észak-szíriai Eufráteszi Pajzs hadművelethez hasonlóan – akár katonailag is beavatkozhat Irakban.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑