Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Ankara többszáz PKK-tisztségviselőt vettek őrizetbe

2016. 12. 12.

Egy országos “terrorellenes” rendőrségi razzia keretében 235 embert vettek őrizetbe Törökországban hétfőn, két nappal a 44 halálos áldozatot követelő isztambuli robbantásos merénylet után – közölte a török belügyminisztérium.

A belügyi tárca beszámolója szerint a hatóságok többek között a kurdbarát Népek Demokratikus Pártjának (HDP) Isztambul, Ankara, Izmir, Antalya, Adana, Manisa, Sanliurfa, Mersin, Hakkari, Siirt, Kayseri és Gaziantep tartományi vezetőit, valamint az adott tartományok körzeteiért felelős területi elnökeit állították elő. A letartóztatásokra országosan mintegy félezer rendőrt mozgósítottak, páncélautók, vízágyúk és a különleges műveleti egységek támogatásával.

Ayhan Bilgen, a kurdbarát párt szóvivője hétfőn viszont azt közölte, hogy a razzia során eddig a HDP több mint 237 tagját vették őrizetbe. Elmondta: Isztambulban a vízágyúk elállják a pár tartományi székházának kapuját, így a bent lévő párttársai nem tudják elhagyni az épületet, a kint lévők pedig nem tudnak oda bejutni. Mi köze ennek az isztambuli támadást elkövetők megtalálásához? – tette fel a kérdést Bilgen.

A HDP a tavaly novemberi 1-jei parlamenti választásokon 59 képviselővel a második legnagyobb ellenzéki pártként került be az 550 fős törvényhozásba.

Az érintetteket egyebek mellett azzal gyanúsítják, hogy – sok más HDP-s politikushoz hasonlóan – tagjai vagy a közösségi felületeken propagandával támogatást nyújtottak a szakadár Kurdisztáni Munkáspártnak (PKK), amely 1984 óta fegyveres felkelést folytat Törökországban. A PKK kezdetben a kurdok függetlenségéért harcolt, napjainkban a kisebbség autonómiájáért küzd. A terrorszervezet székhelye az észak-iraki Kandil-hegységben található.

A kurdbarát politikusok elleni széles körű hatósági fellépésre azután került sor, hogy vasárnap este biztonsági tanácskozást tartottak Isztambulban Recep Tayyip Erdogan államfő, Binali Yildirim miniszterelnök, kormányfő-helyettesek és több miniszter jelenlétében. Az ülést követően a török légierő csapást mért a kurd szeparatisták 12 hadállására az észak-iraki Zap térségében.

A biztonsági tanácskozást azért hívták össze, mert szombat este az isztambuli Besiktas labdarúgó klub stadionja közelében a PKK-hoz köthető Kurdisztáni Szabadság Sólymai (TAK) nevű szélsőséges csoport kettős robbantásos merényletet hajtott végre a készenléti rendőrség egységei ellen. Az incidens halálos áldozatainak száma 44-re emelkedett hétfőre. Közülük 36-an rendőrök és nyolcan civilek voltak. Az eset után Süleyman Soylu belügyminiszter bosszút fogadott. A merénylet helyszínét hétfőn Vértanúk dombjának nevezték el.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑