Cadmus fordítás Cadmus

Ankara válaszlépésekkel fenyegeti Athént

2017. 01. 27.

A kudarcba fulladt törökországi államcsínykísérlet után Görögországba menekült török katonák ügyének újratárgyalását követelte, és válaszlépésekkel fenyegette meg Athént pénteken a török külügyminiszter.

Miután a görög legfelső bíróság előző nap kimondta, hogy a katonákat nem lehet kiadni Törökországnak, mert nem garantált, hogy hazájukban méltányos eljárásban lenne részük, Mevlüt Cavusoglu kijelentette: Ankara “minden szükséges lépést megtesz, beleértve a kétoldalú visszafogadási egyezmény esetleges felmondását is”. Az egyezmény alapján Törökország visszafogadja Görögországból az elutasított menedékkérőket.

A török igazságügyi tárca nem sokkal korábban újabb kiadatási kérelemmel fordult a katonaszökevények ügyében Athénhoz. A török kormány szerint a dezertőrök puccsisták. ”Politikai döntés született. Görögország puccsistákat oltalmaz” – vádolta meg Görögországot Mevlüt Cavusoglu.

Görögország negatív lesz?

“Nem tudunk pozitívan tekinteni olyan országokra, melyek terroristákat, árulókat és puccsistákat bújtatnak. Ezt Görögországnak is tudnia kell” – húzta alá a török külügyminiszter. “Nyolc árulóról van szó, akik meg akarták gyilkolni az elnökünket, nem kisstílű bűnözőkről” – tette hozzá Cavusoglu.

A nyolc török katona a tavaly nyári puccskísérlet idején menekült Görögországba. Azt állítják, hogy nem volt közük a hatalomátvételi kísérlethez, de félnek a megtorlástól. Ügyeiket alacsonyabb fokon külön-külön tárgyalták Görögországban, és a bírák eltérő ítéleteket hoztak; volt, akinek megtagadták, s volt, akinek jóváhagyták törökországi kiadatását.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑