Cadmus fordítás Cadmus

Árulás miatt ölték meg a volt jemeni elnököt

2017. 12. 04.

Azért végeztek Ali Abdullah Saleh volt jemeni elnökkel, mert árulóvá vált – jelentette ki hétfőn Abdul-Malik al-Húszi, a síita húszik vezére.

A jemeni húszik televíziós csatornája, az al-Maszirah által közvetített hosszadalmas beszédében Húszi a Szaúd-Arábia vezette “koalícióra mért történelmi vereségnek” minősítette Száleh meggyilkolását.

A húszik vezetője Saleh nevének említése nélkül azt állította, hogy tudott a volt jemeni elnöknek az ellenük harcoló koalícióval folytatott kommunikációjáról és terveiről, hogy a húszik ellen forduljon. Mint mondta,

többször is figyelmeztette a volt államfőt, hogy vonja vissza áruló milíciáit.

Kiemelte: Saleh fegyvereseinek lázadása az Irán támogatását élvező húszik ellen az eddigi legnagyobb kihívást jelentette az ország számára, de három nap alatt leverték őket.

Ma elbukott az árulás és a hitszegés összeesküvése. Sötét nap ez a koalíciós erők számára

– hangoztatta Húszi.

Egyben leszögezte, hogy az Anszár Alláhként is ismert húszik nem éreznek gyűlöletet, és nem terveznek megtorlást Saleh pártja, az Általános Népi Kongresszus (GPC) ellen. A GPC Száleh elnöksége idején volt kormányzó párt, időközben azonban megosztottá vált.

Szemtanúk beszámolói szerint időközben alábbhagytak a harcok, és a Szálehhez hű milíciák sorra megadják magukat a húszi erőknek. Arról is érkeztek jelentések, hogy helyenként ostromgyűrűbe fogták a volt elnök csapatait. Értesülések szerint Szanaa déli negyedeiben, ahol a legsúlyosabb összecsapások zajlottak,

a húszik elfogták Saleh családtagjait, illetve hívei ellen razziákat tartanak a fővárosban, többeket őrizetbe véve.

A nap folyamán a 75 éves Ali Abdullah Saleh meghalt a húszikkal vívott harcokban a főváros, Szanaa külterületén.

GPC-képviselők elmondása szerint Salehet a párt főtitkárával, Jasszer el-Avadival együtt gyilkolták meg.

Saleh szombaton hivatalosan is bejelentette, hogy megszakítja szövetségesi kapcsolatait a húszikkal népellenes cselekedeteik, illetve amiatt, hogy Irán politikai akaratát hajtják végre.

A húszi lázadás és az arab tavasz következtében 2011-ben megbuktatott volt elnök és a hozzá hű erők korábban összefogtak, hogy elüldözzék Száleh utódját, a nemzetközileg elismert Abed Rabbo Mansour Al-Hadit és kormányát.

A húszik sikerrel is jártak 2014-ben, Hádi pedig Szaúd-Arábiába menekült. Rijád a húszik iráni támogatását látva 2015 márciusában az általa vezetett arab koalícióval beavatkozott a jemeni háborúba.

Orientalista.hu – Origo, MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑