Cadmus fordítás Cadmus

Assad bohózatnak nevezte a vegyi támadással kapcsolatos vádakat

2018. 05. 10.

Bohózatnak nevezte Bashar Al-Assad szíriai elnök egy csütörtökön megjelent lapinterjúban azokat a vádakat, amelyek szerint a damaszkuszi kormány áprilisban vegyi fegyveres támadást hajtott végre a lázadók ellen a kelet-ghoutai Dúma településen.

A Kathimerini című görög lapnak Assad azt mondta:

„a színjátékkal felérő” vádaskodással csak a szíriai hadseregnek akarnak ártani, és erősíteni akarják „a terroristák harci szellemét”, mivel az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia és szövetségeseik elveszítették egyik adujukat, amikor a lázadók meghátrálásra kényszerültek Kelet-Ghoutában április közepén.

A szíriai elnök ismét megerősítette hogy országa 2013 óta nem rendelkezik vegyi fegyverrel. Hozzátette: ha valóban történt volna gáztámadás Dúmában, annak több száz, akár több ezer halottja lett volna, nem pedig 45, ahogy azt a mentőcsapatok állították.

A vegyi fegyverekkel elkövetett állítólagos támadás áldozatairól készült videókat Assad hamisítványnak nevezte. Azzal érvelt, hogy a támadásban a felvételek szerint kizárólag nők és gyerekek haltak meg, miközben a mindenféle védőruha nélkül tevékenykedő orvosok és ápolók épek és egészségesek egy állítólagos vegyi támadás helyszínén. A felvételeket a fehérsisakosok néven ismert mentőcsapat tagjai készítették, akiket a brit külügyminisztérium pénzel – tette hozzá Assad.

A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) szakemberei múlt pénteken fejezték be a mintagyűjtést az érintett kelet-ghoutai térségben. A vizsgálat eredményére még legalább három-négy hetet kell várni.

Orientalista.hu – Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑