Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Assad: Ígéretes Trump hozzáállása az Iszlám Államhoz

2017. 02. 07.

Ígéretes Donald Trump amerikai elnöknek az a kijelentése, hogy elsőbbséget élvez az Iszlám Állam terrorszervezet vezette iszlám fundamentalizmus elleni harc, de korai lenne erőteljesebb lépéseket várni – jelentette ki Bashar Al-Assad szíriai államfő.

Szavait a SANA szíriai állami hírügynökség idézte kedden.

Beszámoltak Assad belga újságírók egy csoportjának tett kijelentéséről is, amely szerint kedvező hatásai lehetnek a fegyveresek elleni amerikai-orosz együttműködés fokozásának.

“Ez ígéretes, de várni kell, és még túl korai bármilyen gyakorlati lépésre számítani”

– tette hozzá a szíriai elnök.

Assad úgy vélekedett, hogy Szíria védelme sokkal fontosabb mint annak kockázata, hogy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elé kerüljenek, amely a háborús és emberiesség elleni bűnök ügyében ítélkezik.

“Erre nem vagyunk tekintettel, amíg elnökként az ország védelméért vagyok felelős, és ez érvényes a kormányra és a hadseregre is”

– mondta az újságíróknak, akik arról kérdezték, nem tart-e attól, hogy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság előtt kell majd felelnie tetteiért.

Trump korábban utalt arra, hogy elképzelhető a szíriai iszlamistáknak nyújtott támogatás csökkentése, és többször kifejtette, hogy örülne annak, ha az Egyesült Államok és Oroszország együtt tudna működni az Iszlám Állam elleni harcban. Elnökségének egyik fő céljaként jelölte meg a terrorszervezet legyőzését, és utasította is a védelmi minisztériumot, hogy február végéig dolgozzák ki az erre vonatkozó tervet.

Orientalista.hu – MTI nyomán

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑