Cadmus fordítás Cadmus

Az EU elkötelezett a nukleáris egyezmény fenntartása mellett

2018. 05. 09.

Az Európai Unió továbbra is elkötelezett az Iránnal kötött nukleáris megállapodás fenntartása mellett – szögezte le kedden este Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy országa felmondja a szerződést.

Rövid sajtónyilatkozatában Mogherini arra szólította fel a nemzetközi közösség többi tagját, hogy az Egyesült Államok kilépésének ellenére is őrizzék meg a 2015-ben aláírt többhatalmi egyezményt, az ugyanis kulcsfontosságú a közel-keleti térség, Európa, illetve az egész világ biztonsága szempontjából.

Kijelentette, a szerződés tizenkét év munkájának az eredménye, működik, eddig elérte a célját, vagyis garantálta, hogy Irán nem fejleszt atomfegyvereket.

Rámutatott, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az utóbbi években ellenőrzései során rendre megerősítette, hogy az iszlám köztársaság teljesíti vállalásait, és hozzátette, ameddig ez így marad, addig az Európai Unió is kitart a megállapodás teljes körű végrehajtása mellett.

“Maradjanak hűek a vállalásaikhoz, s mi is hűek maradunk a mieinkhez” – üzente Mogherini az iráni vezetőknek, kiemelve, hogy az egyezmény bizonyítéka annak, hogy párbeszéd útján lehetséges kölcsönösen előnyös megoldásokat találni és közös nevezőre lehet jutni akkor is, ha eltérőek az álláspontok és az érdekek.

A főképviselő különösen aggasztónak nevezte Trump azon bejelentését, miszerint visszaállította az amerikai szankciókat Irán ellen. Mint közölte, egyeztetni fog a nemzetközi partnerekkel ennek a lehetséges hatásairól, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az EU elkötelezett a gazdasági beruházásai védelme mellett.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke azt írta Twitter-bejegyzésében, hogy az új fejlemények egységes európai megközelítést igényelnek, az uniós vezetők erről is tárgyalni fognak jövő heti szófiai csúcstalálkozójukon.

Orientalista.hu – Magyar Idők, MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑