Cadmus fordítás Cadmus

Az iraki hadsereg körbekerítette a Moszulban maradt dzsihadistákat

2017. 03. 01.

Az iraki hadsereg szerdán bekerítette az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet Moszul nyugati részén maradt harcosait, miután a városból kivezető utolsó jelentős főutat is ellenőrzése alá vonta – közölte a Reuters brit hírügynökséggel a hadsereg egyik tábornoka.

Az EFE spanyol hírügynökség eközben arról számolt be, hogy az IÁ vezetője elismerte harcosai vereségét.

A tájékoztatás szerint a katonák mindössze egy kilométerre vannak a nagyváros északnyugati szélétől. Egy másik iraki tábornok azt mondta, hogy a katonák 800 méterre közelítették meg a fő kormányzati épületegyüttest, amelynek visszafoglalása szimbolikus győzelmet jelentene az IÁ ellen harcoló iraki erők számára – a hadsereg által elfoglalt út az IÁ egyik fellegvárával, Tal Afarral köti össze Moszult, és onnan a szíriai határig vezet tovább.

Az EFE spanyol hírügynökség értesülése szerint Abu Bakr al-Bagdadi, az IÁ vezetője “elbúcsúzott” követőitől egy Moszulban kiadott írásos közleményben, amelyben elismerte harcosai vereségét a kormányerőkkel szemben – közölték katonai források. Moszul keleti felét az iraki biztonsági erők az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció támogatásával januárban foglalták vissza, majd február 19-én hadműveletet indítottak a nyugati városrész felszabadítására.

A feltételezések szerint még több ezer dzsihadista – köztük sok külföldi – tartózkodik az Iszlám Állam által 2014-ben elfoglalt Moszulban. A szélsőségesek elsősorban orvlövészek, öngyilkos merényletek és gránáttűz segítségével védekeznek a kormányhoz hű, nagyjából 100 ezer fős támadó csapatok ellen. Az IÁ-ellenes szövetségnek az iraki katonák és különleges erők mellett részét képezik kurd harcosok és síita milíciák is.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑