Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Az iraki sereg megrekedt Moszulban

2016. 11. 18.

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellenállásába ütköztek az iraki csapatok, miközben fokozatosan törtek előre pénteken Moszul keleti negyedeiben.

Péntekre virradóra is folytatódtak a légicsapások, az ágyúzás Moszul környékén, az Iszlám Állam utolsó iraki fellegvárának számító városban. A helyszíni beszámolók szerint egy iraki katona meghalt az összecsapásokban, több civil megsérült, tömegek menekülnek a harcok elől.

A harcok a keleti negyedekben zajlanak, az MTI helyi értesülések alapján azt írja, hogy az iraki hadsereg a város Tahrír nevű negyedét akarja elfoglalni, onnan a szomszédos Muharabín nevű kerületben folytatnák az offenzívát. A katonák ugyanakkor erős ellenállással szembesülnek, a dzsihadisták orvlövészekkel, aknavető tűzzel és robbanószerrel megpakolt páncélozott járműveket vezető öngyilkos merénylőkkel hátráltatják őket.

Csütörtökön a rossz időjárás miatt korlátozottan lehetett csak bevetni a drónokat és harci repülőgépeket. A kényszerű szünet miatt a városban harcoló iraki egységek biztosították az addig elfoglalt területeket, aknamentesítési feladatokat végeztek és az iszlamisták uralma alól felszabadított lakosságnak segélyszervezetek közreműködésével némi élelmiszert tudtak adni.

Az Hasd Al-Saabi (Népi Mozgósítás) nevű, főként síitákat, de keresztényeket és jazidiket is tömörítő félkatonai szervezet pénteken elkezdte a Moszultól 35 kilométerre nyugatra fekvő Tal-Afar nemzetközi repülőterének aknamentesítését – közölte az asz-Szumaríja pánarab televízió a szervezethez tartozó egyik fegyveres csoportra hivatkozva. A Hasd Al-Saabi november 16-án űzte ki a repülőtérről az Iszlám Állam harcosait, akik két éven át birtokolták a létesítményt és azt a milícia elmondása szerint aknamezővé alakították át. Tal-Afar a Szíriába vezető úton található, lakosságának többsége türkmén. A síita milíciák az iraki hadvezetéssel együttműködve október 29-én kezdték meg a Tal-Afar elleni támadásukat. Ez idő alatt sikerült ellenőrzésük alá vonniuk a városból Moszulba és a szíriai Rakkába vezető utakat.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑