Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Az iráni parlament vizsgálatot követel a tiltakozások kapcsán

2018. 01. 07.

Az iráni kormány által az ország ellenségeinek tulajdonított, napokig tartó tömeges tiltakozások, ideértve az aktivistákkal szembeni hatósági fellépések részletes kivizsgálását követelte Ali Laridzsáni iráni házelnök vasárnap a törvényhozásnak a reformerek által indítványozott rendkívüli ülésén.

Erről Behrúz Nemati, a házelnök szóvivője számolt be az iráni televíziónak az ülést követően.

A szóvivő hangsúlyozta: „Nem akarjuk az emberek jogai azért csorbítani, mert csak bírálatuknak adtak hangot”.

Hozzátette: amennyiben az őrizetbe vételeknél szabálytalanságokat követtek el, úgy azokat haladéktalanul orvosolni kell.

Hivatalos adatok vasárnapra sem álltak rendelkezésre az őrizetbe vettek számáról, de különböző értesülések szerint 1000 és 1800 közé tehető a számuk, köztük mintegy 100 diák is van. A több mint egy hete tartó tiltakozó mozgalom során iráni illetékesek szerint 22 ember halt meg.

„A kormánynak napirendre kell tűznie és gondosan meg kell vizsgálnia a tüntetők követeléseit” – követelte Nemati.

A rendőrségnek és a titkosszolgálatnak pedig a parlament biztonsági ügyekben illetékes bizottságának kell haladéktalanul jelentést tennie a zavargásokról és az őrizetbe vételekről. A parlamentben egyben megvitatták a reformereknek azt a követelését is, hogy a hatósági fogságban lévő aktivisták, különösen a diákok megfelelő jogi védelmet kaphassanak – emelte ki Nemati.

Golamreza Heidari képviselő az illetékes miniszterekre hivatkozva a parlament honlapján közölte: az őrizetbe vett tüntetők nagy részét már szabadon engedték. Sajtóértesülések szerint a törvényhozás zárt ajtók mögötti ülésén a belügyminiszter, a hírszerzés vezetője, a rendőrség és az iráni Forradalmi Gárda több parancsnoka, az állami televízió igazgatója, illetve az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács vezetője is részt vett.

Abdulreza Rahmáni Fazli belügyminiszter a tiltakozó akciókról, míg Mahmud Alavi hírszerzési miniszter ezek okairól tájékoztatta a törvényhozás tagjait – mondta Dzsalal Mirzei képviselő az IRNA hírügynökségnek. Hozzátette: a miniszterek „hangsúlyozták, hogy külföldi elemek, mindenekelőtt az Egyesült Államok játszottak alapvető szerepet a zavargások létrehozásában és alakításában”. A Forradalmi Gárda a nap folyamán bejelentette, hogy a biztonsági erők véget vetettek a kormányellenes tüntetéseknek.

Az elégedetlenségi hullám több mint 80 településre terjedt ki, ahol fiatalok és munkások ezrei vonultak az utcára a korrupció, a munkanélküliség, a szegények és a gazdagok között egyre mélyülő szakadék miatt tiltakozva.

A reformerek attól tartanak, hogy a keményvonalas politikai erők a zavargásokat ürügyként használhatják arra, hogy felszítsák az indulatokat a mérsékeltnek mondott Haszan Róháni elnök kormányával szemben. Több elemző is úgy véli, hogy a gazdasági jellegű tüntetéseket valójában az iráni konzervatívok szervezték, hogy meggyengítsék az államfő pozícióját. A keményvonalasok ugyanis ismételten azt hangoztatják, hogy a tiltakozó akciók hátterében a magas infláció, és Rouhani gazdaságpolitikája áll.

Orientalista.hu – Hirado.hu, MTI

Megosztom:

,




Back to Top ↑