Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Az Iszlám Állam ezerkétszáz katonája tért haza az unióba

2017. 10. 26.

Egy amerikai tanulmányból kiderül, hogy a negyvenezer, a terrorszervezethez csatlakozott külföldiből közel hatezer már visszatért hazájába, s ezért nőtt a terrorfenyegetettség – derül ki egy amerikai tanulmányból.

Az Iszlám Állam (IÁ) kalifátusának összeomlásával ezrével tértek haza a harcosok az elmúlt két évben Szíriából és Irakból – számol be a Soufan Center. Az amerikai elemzőiroda adatai szerint 33 országba legkevesebb ötezerhatszáz ember szivárgott vissza eddig, de a számuk egyre nő, ahogy veszt területéből a terrorszervezet. Jeffrey Ringel, a központ igazgatója az al-Dzsazírának elmondta, hogy nők és gyermekek is vannak a fenti számba.

Száz országból negyvenezer ember csatlakozott az terrorszervezet harcához 2014 óta, mikor is kikiáltották a kalifátust. Ezrek estek el a harctéren, ahogy az iraki és szíriai erők visszafoglalták a legnagyobb településeket az Iszlám Államtól. A szervezet fővárosának kikiáltott Rakka a hónap elején szabadult fel, míg Moszul – Irak második legnagyobb városa – júniusban.

Komoly fenyegetés

A biztonsági elemző központ felhívja a figyelmet arra, hogy a harcosok visszatérése „komoly kihívást” jelent a biztonsági szolgálatoknak, és több ország nincs felkészülve a feladatra. „Ugyanakkor a visszatérők még nem növelték jelentősen a világot fenyegető terrorizmus szintjét” – áll a tanulmányban. Ringel szerint azonban jó esély van rá, hogy folytatják a harcot. Hozzáteszi: a külföldiek másik lehetősége, hogy továbbállnak Afrikába vagy Délkelet-Ázsiába.

Sokan tértek vissza az Európai Unió területére

A két legnagyobb „küldőország” Szaúd-Arábia és Oroszország, ahonnan háromezer-háromezer-ötszáz ember csatlakozott a terrorszervezethez. Ezekbe az országokba több százan tértek vissza. Az unióból a becslések szerint  az Iszlám Államhoz ötezren csatlakoztak, melyből ezerkétszázan mentek haza, Franciaországból közel kétezren érkeztek és kétszázhetvenen tértek vissza.

Nincs megoldás?

Addig marad fenn az Iszlám Állam vagy valami hasonló, amíg „a körülmények, amelyek a növekedését előidézték megmaradnak” – figyelmeztet a tanulmány. Arra is felhívják a figyelmet, hogy nem feltétlenül a biztonsági intézkedések megszigorítása vezet sikerhez, sőt az ilyen lépések ellentétes hatást is elérhetnek. A visszatérők bebörtönzése – amihez sok ország nyúlt – „csak elodázza a problémát”.

A gyilkosokat meg kell büntetni, de a nőket, akiket odahurcoltak, és a gyermekeket, akik lehet, hogy ott születtek, segíteni kell – írják. A Global Counter Terrorism Forumon, melynek tagja az EU is, és azt ajánlja, hogy az intervenció fedje le a radikalizáció teljes körét, melybe beletartozik az elszámoltatás, a rehabilitáció és a megelőzés is.

Orientalista.hu – hirado.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑