Cadmus fordítás Cadmus

Az Iszlám Állam oldalánharcoltak a teheráni terroristák

2017. 06. 09.

Az iráni hírszerzési minisztérium csütörtökön közölte, hogy tudomása szerint a teheráni merényletek elkövetői közül öt iráni állampolgárságú férfi az Iszlám Állam dzsihadista szervezet soraiban harcolt Irakban és Szíriában.

„Korábban távoztak Iránból, és részt vettek a terrorcsoport által Rakkában, illetve Moszulban elkövetett bűncselekményekben” – idézte az IRNA állami hírügynökség a tárca közleményét. „Tavaly augusztusban az Iszlám Állam egyik vezetőjének parancsára visszatértek Iránba, hogy terrortámadásokat hajtsanak végre annak szent városaiban”.

A férfiak korábban kicsúsztak az iráni hatóságok kezei közül, amelyek felfedezték és felszámolták szélsőséges csoportjukat.

Szerda reggel öngyilkos merénylők és fegyveresek megtámadták a teheráni parlamentet és a Khomeini-mauzóleumot, legújabb adatok szerint legalább 17 embert meggyilkolva és több mint 40-et megsebesítve. A merényletek elkövetőjeként a szunnita Iszlám Állam jelentkezett, és további támadásokkal fenyegette az iszlám köztársaság síita lakosságát. A dzsihadisták eretnekeknek tartják a síitákat.

Az iráni Forradalmi Gárda Szaúd-Arábiát is kapcsolatba hozta a merényletekkel, ami tovább rontott a regionális hatalmi elsőségért vetélkedő Teherán és Rijád amúgy sem felhőtlen viszonyán.

A hírszerzési tárca közleményében ugyan nem vádolta meg közvetlenül a sivatagi királyságot, de azt írta: a meggyilkolt támadók „régóta kapcsolatokat ápoltak vahhábita körökkel”. A vahhábizmus a szunnita iszlám egyik ultrakonzervatív ága, amely Szaúd-Arábiában széles körben népszerű.

Az iráni hírszerzési minisztérium elmondta, hogy további gyanúsítottakat vett őrizetbe a támadások miatt csütörtökön. Szerdán hat iráni állampolgárt, köztük egy nőt fogtak el.

A síita Irán a damaszkuszi kormányt támogatja a szíriai konfliktusban az iszlamistákkal és az Iszlám Állam dzsihadistáival szemben. Teherán az iraki kormánynak is segítséget nyújt a szélsőségesek elleni harcban. Az iráni hatóságok az elmúlt években többször számoltak be arról, hogy nagyvárosok ellen merényleteket tervező terroristákat vettek őrizetbe.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑