Cadmus fordítás Cadmus

Az Iszlám Állam vállalta a jordániai merényletet

2016. 12. 20.

Az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet jelentkezett kedden a vasárnapi jordániai támadás elkövetőjeként, amely Karakban tizennégy áldozattal járt – a négy ismeretlen fegyverest a hatóságok likvidálták. A turizmus Jordániában húzóágazat, a kormány attól tart, hogy az események következtében komoly visszaesések várhatók.

Az Iszlám Állam közlése szerint “a kalifátus négy katonája” gépfegyverekkel és kézigránátokkal felfegyverkezve hajtotta végre a támadást.

A terroristák kora délután előbb járőröző rendőrökre lőttek, majd autójukkal Karak városába menekültek, és bevették magukat a híres középkori várba. Ezt követően a rendőrök erősítést kaptak a különleges erőktől, amelyek körülvették a támadókat, majd megostromolták azok állását, és kiűzték onnan őket. Az akció ezzel még nem ért véget: csak órákkal később sikerült végezni a négy támadóval a hatalmas várrendszerben.

A halálos áldozatok közül hét rendőr, kettő jordániai civil, egy pedig kanadai turista. A tűzharcban sokan megsebesültek, 29 embert kórházba kellett vinni.

Karak vára a 12. században épült, és híres turisztikai látványosság.

Jordánia azon néhány arab állam egyike, amely részt vesz az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet szíriai állásai elleni, amerikai vezetésű légi támadásokban.

A hatóságok a turizmus jelentős visszaesésétől tartanak

A Forbes elemzése szerint a Jordániában kiemelt gazdasági súllyal bíró turisztikai ágazat igencsak megérezheti a vasárnapi incidenst: Törökországban, Tunéziában és Egyiptomban hasonló támadások után komoly visszaesésen ment át a turizmus. Jordánia gazdaságában – ahogy a már említett országok esetében is – aránytalanul nagy szerepet kap a turisztikai ágazat, Karak vára pedig az ország egyik legfőbb látványossága. Fontos turistacsalogató még Petra városa, de a római romok, a Wadi Rum sivatag.

Az országban az utóbbi időkben megszaporodtak a terrortámadások, a térségben tapasztalható nyugtalanság pedig szakértők szerint további incidensekhez vezethet. A jordániai hatóságok attól tartanak, hogy a legutóbbi támadás felbátoríthatja a szélsőségeseket az országban – bár a térségben Jordánia még kifejezetten nyugodt helynek számít, a környező országokban, így például Szíriában és Irakban sokkal súlyosabb a helyzet.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑