Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Az Iszlám Állam vezetőinek kiiktatása nem oldja meg a problémát

2016. 03. 23.

Súlyos veszteségek érik az Iszlám Államot, de a harcmodoruk ellen nagyon nehéz védekezni, még akkor is, ha a vezetőket kiiktatják

Rózsa Erzsébet, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában elmondta: az utóbbi hónapokban többször jöttek arról hírek, hogy kiiktatták a terrorszervezet egy-egy vezetőjét, vagyis súlyos veszteségek érik az Iszlám Államot.

Mindazonáltal a harcmodor, amelyre az Iszlám Állam berendezkedett, hogy a területén kívül már eleve meglévő radikális szervezetekkel létesít kapcsolatot, illetve Európában és Törökországban robbantásokat hajt végre, nagyon nehezen felszámolható, még akkor is, ha a vezetőket megölik – jegyezte meg.

Hozzátette: érthető emberi reakció, hogy az emberek egyenlőségjelet tesznek a migráció és a terroristák között, de ennek az áldozatai pont azok, akik a háború elől menekülnek, és semmiféle rossz szándékuk nincsen, csak új életet szeretnének kezdeni.

A tragédia az, hogy maguk a terroristák rendelkeznek olyan anyagi forrással, hogy nem feltétlenül szükséges menekültek közé bújniuk. Ők tudnak repülőjegyet venni, akár vízumot, több személyiséget ahhoz, hogy bejuthassanak Európába – jegyezte meg.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

,




Back to Top ↑