2017. 08. 12.

Az olaszoknak bejött, hogy leültek Líbiával tárgyalni



Marco Minniti olasz belügyminiszter szerint a líbiai parti őrséggel kötött megállapodás óta az észak-afrikai állam partiőrsége sokkal több migránst fog el, mint korábban bármikor.

Marco Minniti olasz belügyminiszter, mikor tavaly decemberben átvette elődjétől, a jelenlegi külügyminisztertől, Angelino Alfanótól a pozíciót, egyik legnagyobb feladata az volt, hogy drasztikusan csökkentse az Olaszországba érkező fekete-afrikai migránsok számát.

A politikusnak ehhez pedig muszáj volt leülnie a polgárháborús állapotokat idéző Líbia egységkormányával. A miniszter csütörtökön jelentette be, hogy a sorozatos kritikák ellenére megérte kiegyezni az afrikai országgal, hiszen a parti őrség azóta sokkal hatékonyabban lép fel a migránsokat szállító embercsempészek ellen.

Olaszországnak azonban komoly gondot okoz még mindig a migráció, hiszen a civil szervezetek hajói továbbra is vadásznak a gumicsónakokon hánykolódó bevándorlókra, hogy kimentsék, és gyorsan a partra szállítsák őket.

Minniti beszámolója szerint augusztus első tíz napjában 76 százalékkal csökkent a Líbiából induló, az olasz partok felé haladó migránsok száma az előző évi, ilyenkor mért adatokhoz képest. Míg ez a szám idén 1572 volt, tavaly 6554.

“Amikor azt mondtuk, hogy újraindítjuk a líbiai partiőrséget, úgy tűnt, mintha csak egy szép mesebeli álom lenne, azonban ez a valósággá vált”

– mondta a belügyminiszter, aki szerint senki sem hitt benne, hogy ezt sikerül végrehajtani, azonban mégis sikerült.

A politikus tájékoztatása szerint az újjáélesztett líbiai parti őrség az előző hétvégén 1180 migránst mentett ki és szállított vissza Líbiába, míg a nemzetközi koalíció hajói mindössze 130 illegális bevándorlóval tudták ugyanezt megtenni. Marco Minniti azt tervezi, hogy benyújtja a számlát Brüsszelnek, hiszen a műveletet az olasz adófizetők pénzén hajtották végre.

Orientalista.hu – 888.hu

 

Címkék: , ,






Back to Top ↑