Cadmus fordítás Cadmus

Az üzbég elnök szerint országa éveken át fiktív gazdasági adatokat tett közzé

2017. 12. 23.

Üzbegisztán éveken át valótlan adatokat közölt a gazdasági növekedésre és a foglalkoztatottságra vonatkozóan – mondta Savkat Mirzijojev üzbég elnök pénteken, fiktívnek nevezve a túlzó mutatókat.

Mirzijojev a taskenti parlament előtti felszólalásában reformok végrehajtását ígérte a közép-ázsiai országban.

A volt szovjet tagköztársaság egy évtizeden át a hazai össztermék 8 és 10 százalék közötti éves növekedéséről tett közzé jelentéseket, bár külföldi közgazdászok gyakran megkérdőjelezték ezek hitelességét.

“A nyolc százalékos (GDP növekedés) kitaláció volt” – nyomatékosította az egy éve megválasztott üzbég államfő, hozzátéve, hogy az idei növekedés 5,5 százalékos volt.  ”Igazat szólva, legalább tízszer adtam utasítást az 5,5 százalék ellenőrzésére” – tette hozzá.

Mint mondta a munkaerőpiaci adatok is túlzóak voltak. “2017-ben 336 ezer új munkahelyet sikerült teremteni, és ez egy valós szám. Ezt megelőzően évente egymillió új munkahelyről tettünk közzé jelentéseket. Erre viszont egyetlen ország sem képes a világon!” – hangoztatta. Mirzijojev 2003 és 2016 között az ország kormányfője volt, s tavaly került az elnöki székbe az országát 25 éven át vaskézzel irányító Iszlam Karimov halálát követően.

Mirzijojev a félrevezető gazdasági jelentésekért a korábbi kormányzat közgazdászait hibáztatta, nevek említése nélkül.

Megfogadta, folytatni fogja a reformokat, és bejelentette, Üzbegisztán jövőre újraindítja a csatlakozási tárgyalásokat a Kereskedelmi Világszervezettel (WTO).

Szót ejtett az ország titkosszolgálatának mélyreható reformjáról is. Szerinte a KGB szovjet állambiztonsági szervezet helyi utódja mértéktelen befolyást szerzett Karimov elnöksége alatt, a biztonsági szerveket pedig emberi jogok megsértésével vádolta. Az 1995 óta hivatalban lévő Rusztám Inoijatov, az üzbég titkosszolgálat igazgatója a Karimov-korszak egyetlen magas rangú tisztségviselője, aki megtarthatta pozícióját Mirzijojev egy éve tartó kormányzása óta.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑