Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Bajok vannak a szaúdi sakk-világbajnoksággal

2018. 01. 01.

Az a fő baj, hogy ha jobban belegondolunk, ez a rendezvény nevezhető világversenynek, de nem nagyon nevezhető világbajnokságnak. Ugyanis az a sportág világhelyzetét kellene tükrözze, itt viszont reális kép ki sem alakulhat, lévén hogy nagyon hiányos a résztvevők névsora.

Az első csapás akkor érte a versenyt – méghozzá joggal – mikor Anna Muzicsuk, a kétszeres ukrán világbajnok bejelentette távolmaradását. Mint nyilatkozta:

„Néhány napon belül két világbajnoki címet veszítek el egymás után. Csak azért, mert úgy döntöttem, hogy nem megyek el Szaúd-Arábiába. Nem követem más szabályait, nem viselek abaját (a testet teljesen elfedő ruha), nem akarok csak kísérettel kimenni az utcára, és mindent egybe vetve, nem akarom másodrangú lénynek érezni magamat. Pontosan egy évvel ezelőtt nyertem ezeket a címeket, és én voltam a legboldogabb ember a sakkvilágban, de most rosszul érzem magamat. Kész vagyok rá, hogy betartsam az alapelveimet, és kihagyjam ezt az eseményt.”

Igaza van: a sakkjátékban a sakk szabályait kell követni, nem egyéb előírásokat – ha ez Szaúd-Arábiának nem tetszik, így járt. A második probléma sem a sport tárgykörébe tartozik, sokkal inkább politikai: az iráni, izraeli és katari csapatok még csak nem is önszántukból maradnak távol.

Jogi lépéseken gondolkodik az Izraeli Sakkszövetség (ICF) azután, hogy Szaúd-Arábia megtagadta a vízumot hét izraeli játékostól, aki a december 26-30. között tartandó rijádi világbajnokságon akart részt venni. A szaúdiak nem indokolták a döntést, de vasárnap megerősítették, hogy az izraeliek nem kapnak vízumot. Ezt megtagadták az iráni és a katari sakkválogatott képviselőitől is.

Bár a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) a múlt hónapban még azt állította, erőfeszítéseket tesz azért, hogy minden játékos megkapja a szaúdi vízumot, vasárnap maga is bejelentette, hogy ezek az erőfeszítései nem jártak sikerrel. Móse Salev, az ICF ügyvezető elnöke ezután jelezte, hogy gondolkodnak egy peren a FIDE ellen. Lior Aizenberg ICF-szóvivő ehhez a maga részéről annyit tett hozzá, hogy a megméretést nem lehet világbajnokságnak nevezni, ha több ország képviselőit kizárják róla.

Hát igen: Szaúd-Arábia nem ismeri el Izrael állam létezését, Katarral pedig de facto hadiállapotban van. Azonban nagy kár a politikát ilyen szinten belekeverni a sportba: ugyanis így bizony megkérdőjelezhető a rendezvény végeredménye is.

Pillanatnyilag tehát ott tartunk, hogy Szaúd-Arábia rendez egy sakk-világversenyt, melyet ők világbajnokságnak hívnak, azonban az eredménye nem lesz mérvadó.

Hát, jó szórakozást ehhez a drága játékhoz, remélem, legalább a sejkek élvezni fogják. Mert másra nem jó.

Orientalista.hu – Sportmindig.hu

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑