Cadmus fordítás Cadmus

Betiltották a melegfilmfesztivált Isztambulban

2017. 11. 27.

Ankara után Isztambulban is betiltottak egy melegfilmfesztivált a török hatóságok a közrend védelmére és „mások jogaira” hivatkozva.

A belvárosi Beyoglu kerület kormányzója egy nappal a szombatra tervezett rövidfilmfesztivál előtt jelentette be közleményben, hogy nem engedélyezi „az LMBT-témájú találkozót, felvonulást, filmvetítést és kerekasztal-beszélgetést a közrend és a közbiztonság, mások jogainak és szabadságának védelmében, és bűncselekmények megelőzése céljából”. A hatóság szerint e rendezvények „sértenék a közerkölcsöt, és fenyegetést jelentenének a közbiztonságra és a közrendre”.

Egy török melegegyesület a British Council támogatásával rendezte volna meg a meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű (LMBT) fesztivált a Perai Múzeumban. A hatóságok közleménye nyomán a szervezők bejelentették a rendezvény „elhalasztását”, de új időpontot nem jelöltek meg.

Egy héttel korábban az ankarai kormányzó tiltott be egy kétnaposra tervezett német melegfilmfesztivált, amelyen négy német rendező LMBT-témájú filmjeit tűzték volna műsorra.

A kormányzói hivatal arra hivatkozott, hogy a homoszexualitással foglalkozó filmek haragot és ellenségeskedést szíthatnak egy társadalmi csoporttal szemben, és terrorszervezetek támadhatnak a másként gondolkodó csoportokra vagy egyénekre. A hivatal úgy ítélte meg, hogy a filmvetítések provokatívak és indulatgerjesztők lehetnek, ezért „további rendelkezésig” betiltott minden LMBT-témájú nyilvános kulturális rendezvényt a török fővárosban.

Az elmúlt két évben Isztambulban a melegfelvonulásokat is betiltották.

Törökországban nem számít bűncselekménynek a homoszexualitás, mint számos más muzulmán országban, de az államhatalom egyre ellenségesebb a melegekkel szemben.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑