Cadmus fordítás Cadmus

Bevonnák a mérsékelt tálibokat a kabuli vezetésbe

2017. 10. 25.

Amerika nem tud kikecmeregni az afganisztáni háborúból.

Ugyanazokat a kártyalapokat keveri az amerikai kormány az immár több mint 16 éve tartó – és a jelek szerint soha véget nem érő – afganisztáni háborúban: ismét előtérbe került legalább a mérsékeltnek tartott tálibok bevonása a kabuli vezetésbe. – Helyük van a kormányban, ha készek lemondani az erőszakról, és elkötelezni magukat a stabil és virágzó Afganisztán mellett – mondta a váratlanul a dél-ázsiai országba látogató Rex Tillerson amerikai külügyminiszter, hozzátéve ugyanakkor: szerinte a harccal semmire nem mennek a szélsőségesek.

– Folytatnunk kell a harcot a tálibok és mások ellen, amíg meg nem értik, hogy sosem érnek el katonai győzelmet – fogalmazott hírügynökségi jelentések szerint első hivatalos térségbeli útján az amerikai diplomácia irányítója, aki Asráf Gáni elnökkel tárgyalt a Kabul melletti bagrami támaszponton. Egy hónapja Kabulban járt Jim Mattis amerikai védelmi miniszter is. A tálibok rendszeresen követnek el merényleteket, ezek mindössze öt nap alatt 200 halálos áldozatot követeltek. Az amerikaiak légi csapásokkal válaszolnak.

Tillerson tegnap már Pakisztánba látogatott, ahol arról akarja meggyőzni a helyi vezetőket, hogy lépjenek fel határozottabban a területén, illetve az Afganisztánban meghúzódó lázadócsoportok ellen. Sáhid Abbászi miniszterelnök tegnap megerősítette: Pakisztán elkötelezett a terror elleni háborúban.

A 2001. szeptember 11-i terrortámadások után pár héttel megindított afganisztáni háború az Egyesült Államok leghosszasabb hadviselése, amely több tízezer halálos áldozatot – köztük több mint kétezer amerikai katona életét – követelte. Az ázsiai országban jelenleg mintegy 11 ezer amerikai katona teljesít szolgálatot, létszámukat az új washingtoni stratégia értelmében háromezerrel akarják bővíteni, a szövetséges államok – köztük hazánk – pedig összesen ötezer katonát állomásoztatnak Afganisztánban a NATO-misszió keretében.

Az amerikaiak közvetítésével a tálibok és Kabul képviselői között már korábban is volt közeledés; igaz, ez nem volt mentes kínos esetektől sem. 2010 őszén kiderült: az amerikaiakat egy szélhámos vezette meg, a NATO-gépen a kabuli elnöki palotába utaztatott, nyugati pénzzel kistafírozott főtárgyaló nem a tálibok második embere, Ahtar Muhammad Manszúr molla volt, hanem egy ismeretlen. – Nem ő az. Pedig egy csomó pénzt adtunk neki – ismerte el akkor a The New York Timesnak egy nyugati diplomata.

Orientalista.hu – Magyar Idők

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑