Cadmus fordítás Cadmus

Bezárta prágai irodáját a kurd Népvédelmi Egységek

2016. 12. 15.

Néhány hónap után bezárta prágai képviseleti irodáját a Népvédelmi Egységek (YPG) elnevezésű kurd szervezet, mert nem sikerült támogatást találnia Csehországban törekvései számára – írja a Právo című cseh napilap hétfőn.

A Népvédelmi Egységek prágai képviseletét YPG Evropa néven áprilisban nyitották meg azzal a céllal, hogy “védje és támogassa” Kurdisztán lakosainak érdekeit. Az öttagú irodát Seruan Hasszan Hollandiában élő kurd vállalkozó vezette. Az iroda egyebek között azt is tervezte, hogy nemzetközi humanitárius segítséget fog szervezni a kurdok számára.

Csehországban az állami hivatalokban az iroda azonban zárt ajtókra talált, és a prágai külügyminisztérium is elutasító álláspontot fogalmazott meg. “A Cseh Köztársaság nem ismeri el az úgynevezett szíriai Kurdisztán nemzetközi jogalanyiságát, a külügyminisztériumnak sem a múltban nem volt, és most nincs semmiféle kapcsolata az irodával” – tolmácsolta a hivatalos prágai álláspontot Michaela Lagronová, a külügyminisztérium szóvivője.

A Právo szerint a cseh hatóságok álláspontját elsősorban az befolyásolta, hogy Törökország terrorista szervezetnek tartja a Népvédelmi Egységeket, és ezért ellenzi annak bármiféle elismerését.

A cseh politikai pártok ugyanakkor nem egységesek az YPG megítélésében. Míg a szociáldemokrata politikusok eltérően nyilatkoznak ez ügyben, addig a kommunisták és a jobboldali TOP 09 támogatja az YPG-t. Egy másik jobboldali párt, a Polgári Demokratikus Párt viszont terroristának minősíti a Népvédelmi Egységeket.

Csehországban mintegy 300-400 kurd emigráns él – írja a lap.

Orietalista.hu

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑