Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Bírálta az új zsidó telepek építését a Fehér Ház

2017. 02. 03.

Újabb háromezer otthont építene Izrael az általa megszállt területeken lévő zsidó telepeken. A szerdai bejelentés után megszólalt az amerikai Fehér Ház is, amely nyilatkozatban bírálta az új telepek építését, illetve a már meglévők bővítését.

Donald Trump amerikai elnök még tavaly, a kampánya során találkozott Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnökkel, és azt mondta: elnézőbben áll a telepek kérdéséhez, mint elődje, Barack Obama.

Izrael Trump elnöki kinevezése óta már háromszor jelentette be, hogy bővíti a megszállt területeken lévő otthonok számát, Washington azonban eddig nem reagált.

A Fehér Ház viszont mostani közleményében úgy fogalmazott, hogy az új telepek építése, és a meglévő telepek bővítése nem segíti az izraeliek és palesztinok közötti békekötést.

Donald Trump és Benjamin Netanyahu február közepén Washingtonban találkoznak. Az amerikai elnök szóvivője szerint a megbeszélésen a telepekről is szó lesz.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑