Cadmus fordítás Cadmus

Biztonsági kamerák a Templom-hegyen

2017. 07. 24.

Biztonsági kamerákat helyeztek fel az izraeli hatóságok a jeruzsálemi Templom-hegyen. A muszlimok és zsidók számára is fontos vallási helyszínre jelenleg csak fémdetektoros kapukon át lehet bejutni. Ezeket azután állították fel, hogy megöltek két izraeli rendőrt, ám a megszigorított biztonsági intézkedések heves tiltakozást váltottak ki a palesztinok körében.

Az izraeli hatóságok közölték, hogy a palesztinok felháborodását kiváltó fémdetektoros kapuk is üzemben maradnak.

A palesztinok szerint ez mind az egyre nagyobb izraeli kontroll jele.

A palesztin-izraeli konfliktus a hétvégén újabb áldozatokat szedett. Pénteken három palesztin vesztette életét Kelet-Jeruzsálemben. Később három izraelit megkéseltek Ramallahban, ők is életüket vesztették.

Ferenc pápa vasárnap arra kérte Izraelt és a palesztinokat, hogy vessenek véget a felesleges erőszaknak.

Azt mondta, hogy aggódva figyeli a mély feszültséget és erőszakot, ami az elmúlt napokban Jeruzsálemen végigsöpört. Arra kérte feleket, hogy mérsékeljék magukat és inkább folytassanak párbeszédet az erőszak helyett.

Ferenc pápa a békülés és a béke érdekében közös imára kérte a híveket.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑