Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Civilek közé vegyülnek a dzsihadisták Moszulban

2016. 10. 26.

Ahogy szorul a hurok Moszul körül, az Iszlám Állam fegyveresei leborotválják szakállukat és megváltoztatják öltözetüket – jelentette szerdán az AFP francia hírügynökség szemtanúk beszámolójára hivatkozva. Közben egy nap alatt 3300 civil menekült el a városból.

Egyikük azt mondta a hírügynökségnek, hogy a szélsőségesek teljesen megváltoztatták külsejüket, el akarnak vegyülni a helyiek között. Az AFP által megkérdezett moszuli férfi azt mondta: szerinte a fegyveresek attól félhetnek, hogy a helyiekétől elütő öltözékük és szakálluk miatt könnyű célpontok lesznek, vagy egyszerűen a civilek közé vegyülve akarnak megszökni az észak-iraki városból.Több szemtanú is elmondta, hogy a városban eddig a dzsihadisták jóváhagyásával tevékenykedő szíriai kereskedők a hadművelet kezdete óta egyik napról a másikra eltűntek.

Az iraki kormányerőket immár mindössze öt kilométer választja el Moszul sűrűn lakott, belső kerületeitől. A városban nincs internet, és egyetlen tévéadás sem fogható, de a városban már tisztán hallható a fegyverek zaja, és az Iszlám Állam ellen harcoló nemzetközi koalíció harci gépei is mind alacsonyabban húznak át a város fölött. Mind a helyiek, mind amerikai katonai források arról számoltak be, hogy az Iszlám Állam sok fegyverese elhagyta Moszul keleti részét, és a várost kettészelő Tigris folyó nyugati partjára vonult vissza.

Az iraki kormány 25 ezer embert mozgósított a város visszafoglalására, az Iszlám Államnak pedig mintegy 3-5000 fegyverese lehet még Moszulban. A legnagyobb gondot a házilagos készítésű pokolgépek és a szélsőségesek által alkalmazott gerillataktika okozza az előrenyomuló kormányerőknek. A robbanóanyaggal megrakott autókat ráadásul újabban nem vezetik a nyílt utcán kilométereken át, hanem lesből támadnak velük, az utolsó pillanatban, meglepetésszerűen kihajtva épületek takarásából vagy belsejéből.

Rekordot döntött a moszuli menekülők száma

Rekordot döntött kedden a Moszulból menekülő civilek száma, a bagdadi kormány szerdán arról tájékoztatott, hogy egyetlen nap alatt 3300 civil menekült el a városból és környékéről a harcok miatt. Dzsasszem Mohamed al-Dzsaff migrációs és menekültügyi miniszter elmondta, hogy a menekülteket regisztrálták, és táborokban helyezték el. Mint fogalmazott: a Moszul felszabadítására irányuló katonai művelet kezdete óta egy nap alatt még soha ennyien nem érkeztek.

Az iraki hadsereg szerdán arról számolt be, hogy a különleges egységek több mint ezer embert telepítettek ki a frontvonal közelében lévő falvakból. Szalám al-Obejdi, a különleges erők őrnagya elmondta: a hadsereg megtisztítja a visszafoglalt területeket, s eközben arra is fény derült, hogy az Iszlám Állam föld alatti alagutak bonyolult hálózatát építette ki, amelyen keresztül fegyveresek közlekedtek és hadianyagot szállítottak, többnyire motorkerékpárral.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑