Cadmus fordítás Cadmus

Csak katonákért cserébe adják ki a maradványokat

2017. 11. 04.

Izrael az Erős Szikla hadművelet idején Gázába került izraeli katona-holttesteket kéri cserébe annak a legalább öt palesztinnak a holttestéért, aki a három nappal ezelőtt felrobbantott támadó alagútban rekedt – jelentette az izraeli tízes tévécsatorna híradója.

A tévé beszámolója szerint a Gázai övezetet mindeddig uraló radikális iszlamista Hamász a Nemzetközi Vöröskereszten keresztül kérte az izraeli hatóságokat a holttestek átadására vagy kiásásuk engedélyezésére. Izrael azonban azt a választ adta, hogy cserébe a 2014-es “Erős szikla” hadműveletben elesett, és azóta a Hamász birtokában lévő két izraeli katona földi maradványait, valamint a Gázai övezetbe saját akaratukból távozott, mentálisan sérült izraeli állampolgárok átadását kéri.

A radikális iszlamista Iszlám Dzsihád ezek után egy fenyegető videofilmben azt üzente, hogy fogy az idő, s a filmben a szervezet fegyveresei rakétákat helyeztek el egy alagút bejáratánál, és az izraeli katonákat nézik a határ túloldalán.

Az izraeli hadsereg hétfőn felrobbantott egy, a Gázai övezetből Izrael területére átnyúló, félkész támadó alagutat, amelyet az Iszlám Dzsihád nevű radikális iszlamista szervezet épített. A detonációban életét vesztette legalább hét palesztin, a hadsereg szerint főként másodlagos robbantások, vagyis a földalatti járatban tárolt robbanószerek berobbanása, valamint a mentés idején a járat rájuk omlása miatt. Jeruzsálem az elmúlt három évben már számos alkalommal kérte sikertelenül a Hamászt a két katona holttestének átadására, de Gázaában még a fogolycsere-tárgyalások megkezdését is feltételhez kötötték.

A Hamász csak akkor hajlandó megkezdeni a megbeszéléseket, ha Izrael hazaengedi az összes olyan palesztin foglyot, aki a Gilád Salitért megkötött, 2011-es fogolycsere idején szabadult ki, s akit később újra letartóztatták. Izrael és a Hamász legutóbb 2011-ben folytatott sikeres fogolycsere-tárgyalásokat, akkor ezerhuszonhét palesztin hagyhatta el az izraeli börtönöket Gilád Salitért, az öt éve a Hamász fogságában lévő izraeli tizedesért cserébe.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑