Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Csaknem hetven migráns utazott a négyszemélyes hajón

2017. 08. 18.

Mindössze négy utas számára volt hivatalosan hely azon a 17 méter hosszúságú, török zászló alatt közlekedő sétahajón, amelyen összezsúfolódva 69 illegális bevándorló érkezett a Fekete-tengeren keresztül vasárnap Romániába – derült ki román legfőbb ügyészség csütörtöki közleményéből.

A vádhatóság őrizetbe vette a két férfit – egy bolgár és ciprusi állampolgárt -, akik a hajót Törökországból a román felségvizekre vezették, és előzetes letartóztatásukat kérte a konstancai törvényszéktől.

A határvédelem fekete-tengeri összevont megfigyelő rendszere (SCOMAR) tíz mérföldnyi távolságból észlelte vasárnap reggel a román partok felé közeledő hajót. Mivel a hatóságok azt gyanították, hogy illegális bevándorlók lehetnek rajta, a parti őrség egyik egysége elfogta és a mangaliai kikötőbe vezette a bolgár és ciprusi férfi által vezetett kisméretű sétahajót, amelyen ténylegesen 69 iraki állampolgár (30 férfi, 10 nő és 29 kiskorú) tartózkodott.

A vizsgálat során kiderült: a két gyanúsított egyike sem rendelkezik tengerész-jogosítvánnyal, a hajó pedig az alapvető biztonsági feltételeknek sem tett eleget. A két férfit embercsempészéssel, határsértéssel, engedély nélküli hajózással, és az utasok veszélyeztetésével gyanúsítják.

Az ügyészségi közlemény szerint az iraki utasokat a román bevándorlási ügynökség befogadó központjaiban helyezték el.

Idén megszaporodtak azok az esetek, amikor az ázsiai országokból útnak indult migránsok Romániát érintő útvonalakon próbálnak Nyugat-Európába jutni. A legtöbben a szerb-román határon keresztül érkeznek az országba, és vannak, akik a Dunán átkelve próbálnak átszökni Romániába.

Az Európai Unió part- és határvédelmi ügynökségének (Frontex) égei-tengeri és földközi-tengeri misszióiban egyébként rendszeresen részt vevő román parti őrség hosszú idő óta először adott hírt arról, hogy a Fekete-tengeren áthajózva próbáltak illegális bevándorlók bejutni az országba.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑