Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Családostul érkezett Törökországba az isztambuli elkövető

2017. 01. 03.

A feltűnés elkerülése végett feleségével és két gyerekével együtt érkezett Szíriából Törökországba 2016 novemberében az újévi isztambuli merénylet elkövetője – írta kedden titkosszolgálati és terrorelhárítási forrásokra hivatkozva a Habertürk című tekintélyes török napilap.

Az újság úgy értesült, hogy a férfi, aki az Iszlám Állam tagjaként harcolt Szíriában, családjával először a közép-törökországi Konya városába ment. A Sabah című legfőbb kormánypárti lapnak az is tudomására jutott, hogy a terrorista 15 nappal ezelőtt érkezett Isztambulba. A Habertürk információi alapján a támadó a Kína északnyugati részén élő ujgur népcsoporthoz tartozik. A merénylettel kapcsolatban a hatóságok eddig őrizetbe vették az elkövető 12 isztambuli ismerősét, valamint a feleségét, akit Konyában állítottak elő.

Habertürk arról is beszámolt, hogy a tettes szalaggal kötötte össze a gépkarabélyába illesztendő tölténytárakat, hogy a cseréknél kevesebb időt veszítsen. A lövedékek belsejében olyan acélmagok voltak, amelyeket általában páncélfelületek ellen használnak – írta az újság.

Egy szemtanú szerint háromszor is azt kiáltotta, hogy Allahu akbar!

A lap szerint Törökország mozgatható tömbökből álló betonfalat épít a szíriai határ teljes, 911 kilométer hosszú szakaszán, amelyből már csak 28 kilométer hiányzik.

Mint ismeretes, a Reina szórakozóhelyen végrehajtott merényletben legalább 39-en meghaltak és 69-en megsebesültek, az áldozatok között sok a külföldi. A tömeggyilkosság elkövetését az ISIS vállalta magára. Hétfő éjszaka és kedd hajnalban a török rendőrség helikopteres és páncélautós támogatással mintegy tucat helyszínen tartott rajtaütést az Isztambul európai oldalán fekvő Zeytinburnu és Basaksehir városrészekben, de a tettes nem került kézre, továbbra is szökésben van.

A török hírtelevíziók kedden egy 45 másodperces videóról számoltak be, amelyet a merénylő önmagáról készített az Isztambul szívében található Taksim téren. Egyelőre nem tisztázott, hogy a felvétel a támadás előtt vagy után készült.

888.hu

Megosztom:

,




Back to Top ↑