Cadmus fordítás Cadmus

Derviskolostor feltárása kezdődik Szigetvár mellett

2017. 08. 28.

A Szigetvár melletti turbéki szőlőhegyen 2013 óta zajlik az a kutatás, amelynek célja az volt, hogy a Szigetvár 1566-os ostroma idején elhunyt I. (Nagy vagy Törvényhozó) Szulejmán szultán halálának helyét meghatározza, és az ott emelt oszmán sírkápolna (török szóval türbe) és az azt körülvevő épületek maradványait megtalálja.

A kutatás sikerrel járt, egymás után tárultak fel a komplexum épületei: a türbe, egy dzsámi és egy derviskolostor maradványai. Kiderült az is, hogy unikális oszmán zarándokváros vette körül a síremléket, amelyet a 17. század végén Turbéknak hívtak.

A türbét még 2015-ben, míg a dzsámit 2016-ban tárták fel a szakemberek. 2016-ban a dzsámi mellett újabb épület néhány helyiségét találták meg, és a leletanyag elemzésével megbizonyosodtak arról, hogy az épület valóban a dervisek közösségét szolgálta úgy, ahogy az írásos források alapján sejtették. 2017 szeptemberében a három szárnyból álló kolostort, a komplexum legnagyobb épületét teljes egészében feltárják.

A halveti rendbe tartozó dervisek Szarajevóból érkeztek Szigetvárra, közösségük az 1680-as évek végéig maradt fenn. A kolostor valamikor 1689-93 között pusztult el.

A feltárást és a kapcsolódó vizsgálatokat a Pécsi Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának kutatói végzik az NKFIH által biztosított forrásból. Magyar és török egyetemi hallgatók a tanáraikkal együtt dolgoznak a területen, hogy jobban megismerhessék a 16-17. századi hódoltság életét. A török miniszterelnökséghez tartozó TIKA vizsgálati eszközök biztosításával és a török gyakornokok és tanáraik szakmai programjának finanszírozásával járul hozzá kisebb mértékben a projekt megvalósításához.

Orientalista.hu – Mult-kor

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑