Cadmus fordítás Cadmus

Dzsihadistákra mért légicsapást az afgán hadsereg

2017. 01. 23.

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet legalább 21 tagja meghalt, további hét, köztük a dzsihadista szervezet egyik parancsnoka pedig megsebesült Afganisztán déli részén a hadsereg által végrehajtott légicsapásban – közölte hétfőn egy tisztségviselő.

Az afgán légierő Zábul tartomány Dai Csupan Hák nevű körzetében vasárnap késő este intézett támadást az Iszlám Államhoz hű szélsőségesek ellen – mondta az EFE spanyol hírügynökségnek Gul Iszlám Szidzsál, a tartományi kormányzó szóvivője.

Az Iszlám Állam legalább 2015 óta jelen van Afganisztánban, s bár tavaly év elején az afganisztáni hatóságok a szervezet legyőzéséről számoltak be, azóta is vannak harcok a dzsihadisták és a kormányerők között, továbbá országszerte több merényletet végrehajtottak a terrorcsoport tagjai.

Legutóbb novemberben a fővárosban, Kabulban csapott le az Iszlám Állam: egy öngyilkos merénylő egy síita vallási ünnepségen felrobbantotta magát, aminek következtében legalább 32-en meghaltak és 85-en megsebesültek.

Júliusban a szélsőséges iszlamista szervezet által Kabulban végrehajtott öngyilkos merénylet több mint 80 halálos és 300 sebesült áldozatot követel.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑