Cadmus fordítás Cadmus

Egyelőre nem érkezik több menekült az osztrák-olasz határhoz

2017. 07. 04.

Gerald Tatzgern, a BKA emberkereskedelem és csempészet elleni főosztályának vezetője a rádiónak elmondta: a tiroli és karintiai határszakaszon nem fogtak el az utóbbi időben nagyobb számban Olaszországból érkező menekültet. Arról is beszélt, hogy akár hetekig is eltarthat, míg az Olaszország partjaihoz érkezett a menekültek elérik az osztrák határt.

Tájékoztatása szerint a legtöbben Nigériából, Szudánból, Eritreából vagy Elefántcsontpartról érkeznek, és a jelenlegi ismeretek szerint nagyjából egymillióan várják Líbiában, hogy Európába utazhassanak, és az embercsempészek legalább 800 amerikai dollárt (nagyjából 220 ezer forint) kérnek fejenként azért, hogy Líbiából Olaszországba szállítsák őket. Hangsúlyozta, hogy a tapasztalatok szerint a menekültek főként Németországba, Svédországba, Norvégiába vagy Svájcba és Franciaországba utaznak tovább.

Ausztriában már előkészületeket tettek, ha a nagy számban Olaszországba érkező menekültek észak felé indulnak. A védelmi tárca már vasárnap harci járműveket irányított Tirolba a Brenner-hágó térségébe, többek között négy Pandur típusú páncélozott szállító járművet is útlezárásokhoz.

Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter hétfőn arról beszélt, hogy “a nagyon közeli jövőben” a határellenőrzés visszaállítására és az osztrák hadsereg ezt támogató bevetésére számít az olasz határon, mozgósítás esetén a kontingens három napon belül bevethető.

A védelmi miniszter az osztrák hadsereg bevetését elengedhetetlennek tartja, amennyiben az Olaszországba érkező menekültáradat nem mérséklődik. Hozzátette: összesen 750 katona áll készen határvédelmi feladatokra.

Günther Platter tiroli tartományvezető kedden üdvözölte a védelmi miniszter bejelentését, hogy a Brenner-hágó határszakasz ellenőrzéséhez megtették az előkészületeket. Úgy vélte: világos jelét kell adni annak, hogy a szóban forgó határszakaszon “nincs átjárás”. “Amennyiben a helyzet úgy kívánja, az lesz a legfontosabb, hogy nem az Európai Unió előírásait, hanem Tirol tartomány érdekeit figyelembe véve ne engedjük át a Brenner-hágónál az illegális bevándorlókat” – jelentette ki.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑