Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Egyiptom kitiltja légteréből a katari gépeket, leállt az élelmiszerszállítás Szaúd-Arábiából

2017. 06. 06.

Egyiptom helyi idő szerint kedd reggel 6 órától határozatlan időre kitiltja a légteréből a katari gépeket – közölte hétfő délután az egyiptomi polgári repülési minisztérium pár órával az után, hogy több arab országgal együtt Egyiptom is megszakította diplomácia kapcsolatait Katarral.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter álláspontja szerint a Katar körül kialakult helyzetet tárgyalásokkal kell rendezni – derül ki az amerikai külügyminisztérium hétfői Twitter üzenetéből.

Tillerson álláspontjának nyilvánosságra kerülése előtt egy neve elhallgatását kérő külügyi tisztségviselő úgy nyilatkozott: az Öböl-térség valamennyi országa “rendkívül fontos partner” az Egyesült Államok számára, és Washington arra számít, hogy az érintett felek előbb, vagy utóbb, de megtalálják a válságból kivezető megoldás lehetőségeit.

Közben kiderült: az amerikai hadsereg változatlanul hajt végre küldetéseket a katari Al-Udeid légibázisról.

Egyre feszültebb a helyzet

Ám miután Szaúd-Arábia és szövetségesei megszakították diplomáciai kapcsolatukat Dohával, Rijád a határt is lezárta, pedig Katar élelmiszerellátása teljes mértékben a Szaúd-Arábiából, közúton behozott élelmiszerszállítmányoktól függ. Az Al-Jazeera arab hírtelevízió tudósítása szerint a lezárt határon feltorlódtak a teherautók. Irán már jelezte: 12 órán belül képes a tengeren keresztül élelmiszert szállítani Katarba.

Vasárnap éjjel és hétfő reggel Szaúd-Arábia és szövetségesei, összesen immár 7 ország sorra jelentette be, hogy felmondják diplomáciai kapcsolataikat Katarral. Azt állítják, hogy Doha terroristákat támogat, illetve beavatkozik a belügyeikbe. Katar tudatta: hazugságkampány indult ellene, s az állításokból semmi nem igaz.

Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára pénteken 49,95 dolláron zárt. Hétfő reggel hat óra körül 50,70 dollárra erősödött arra a hírre, hogy több arab ország megszakította diplomáciai kapcsolatát Katarral. Innen kisebb megszításokkal azonban folyamatosan csökkent az olaj ára, és délután kettőkor a Brentet 49,55 dolláron jegyzeték, azaz a pénteki záróértékéhez képest 40 centtel alacsonyabban.

Az Al-Jazeeranak is távoznia kell Szaúd-Arábiából

Szaúd-Arábia bezáratta a katari Al-Jazeera arab hírtelevízió helyi irodáját pár órával azután, hogy megszakította diplomáciai kapcsolatait Dohával – jelentette a szaúdi állami hírügynökség.

A kulturális és médiaminisztérium azért vonta vissza az Al-Jazeera szaúd-arábiai működési engedélyét, mert Rijád megítélése szerint a csatorna “terrorszervezetek terveit támogatta”, s kiállt az Irán támogatását élvező, jemeni, síita húszi lázadók mellett. A tárca azzal is vádolja a hírtelevíziót, hogy “meg akarta osztani Szaú-Arábiát”, de ennek részletei nem derültek ki az állami tájékoztatásból.

Vasárnap éjjel és hétfő reggel Szaúd-Arábia és szövetségesei, összesen immár 7 ország sorra jelentette be, hogy felmondják diplomáciai kapcsolataikat Katarral. Azt állítják, hogy Doha terroristákat támogat, illetve beavatkozik a belügyeikbe. Katar tudatta: hazugságkampány indult ellene, s az állításokból semmi nem igaz.

Orientalista.hu – (Hirado.hu, MTI)

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑