Cadmus fordítás Cadmus

Egyiptomban likvidálták a Muzulmán Testvériség katonai szárnyának vezetőjét

2016. 10. 04.

Egyiptomi rendőrök megölték a Muzulmán Testvériség betiltott iszlamista szervezet „katonai szárnyának” vezetőjét, és a csoport még egy ismert tagját – közölte kedden az egyiptomi belügyminisztérium.

Az eset hétfőn történt. A rendőrök razziát tartottak a főváros egyik negyedében, miután olyan információk birtokába jutottak, hogy ott van a szervezet egyik központja. A szűkszavú minisztériumi közlemény szerint a rendőrök tűzharcba keveredtek Mohammed Kamallal és Jasszer Sehatával, és lelőtték őket.

Mindketten a testvériség vezetőgárdájához tartoztak. A MENA hírügynökség szerint a 61 éves Kamalt – aki szakmáját tekintve orvos – több mint egy tucat fegyveres támadás miatt körözték, és távollétében kétszer is életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Terhére rótták a szervezet „katonai szárnyának” létrehozását, és egy rendőrőrs elleni pokolgépes támadással is vádolták.

Sehatát tíz év börtönre ítélték ugyancsak távollétében egy civil elleni támadásért és fogva tartásáért.

A Muzulmán Testvériség csak annyit közölt a Facebook közösségi oldalon, hogy Kamal hétfő délután eltűnt.

A több térségbeli országban tevékenykedő Muzulmán Testvériség a Közel-Kelet legrégebbi iszlamista szervezete, és hosszú időn át Egyiptom legfőbb ellenzéki tömörülése volt. A szervezet azt mondja magáról, hogy kizárólag békés eszközökkel próbálja visszájára fordítani a három évvel ezelőtti katonai puccs következményeit. A testvériségből való, törvényesen megválasztott Mohamed Murszi államfőt megbuktató 2013-as katonai puccs nyomán Abd Al-Fattah Al-Sisihadseregparancsnok lett az elnök. Sisi Egyiptom modernkori történelmének legkeményebb hajtóvadászatát indította el a testvériség ellen.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑