Cadmus fordítás Cadmus

Elérkezett az egyiptomi elnökválasztás utolsó napja

2018. 03. 28.

Harmadik, vagyis utolsó napjához ért az egyiptomi elnökválasztás. A kormány mindent megtesz azért, hogy az utolsó pillanatban minél több embert hívjon az urnákhoz. A voksolás kimenetele ugyanis nem kérdéses, csak a részvételi arány.

A jelenlegi államfő Abdel Fattah Al-Sisi egyetlen kihívója régi híve; valódi ellenfeleit pedig bebörtönözték, vagy ellehetetlenítették számukra az indulást. A kampány mégis heves volt, hiszen az elnök csak magas részvétel mellett kap elegendő felhatalmazást ahhoz, hogy folytassa gazdasági reformjait.

Asz-Szíszi népszerűnek mondható hazájában, hiszen neki sikerült kiűznie a radikális Iszlám Testvériséget az országból. A 2011-es felkelés óta most a legnagyobb a gazdasági növekedés, illetve 12 milliárd dollárnyi IMF-hitelt is kapott Egyiptom. Megszüntették a devizakorlátozásokat, és a tartalékok szintje is emelkedett. Bírálói szerint viszont lábbal tiporja az emberi jogokat.

Euronews

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑