Cadmus fordítás Cadmus

Elérte az egymilliót a kolerás megbetegedések száma

2017. 12. 21.

Elérte az egymilliót a kolerás megbetegedések száma a polgárháború sújtotta Jemenben, ahol a lakosság több mint 80 százaléka nem jut hozzá elegendő élelmiszerhez, ivóvízhez, üzemanyaghoz, illetve egészségügyi ellátáshoz – közölte csütörtökön a Vöröskereszt.

Az ENSZ szerint Jement a világ legsúlyosabb humanitárius válsága sújtja. A kolerajárvány áprilisi megjelenése óta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2219 fertőzött halálát regisztrálta. A betegek csaknem harmada gyerek.

A kolera elsősorban széklettel, hányadékkal és szennyvízzel, illetve az ezekkel érintkező nyers élelmiszerek révén terjed. Erős hasmenéssel és hányással jár, ami gyors kiszáradáshoz, illetve akár halálhoz is vezethet.

A WHO december elején arra figyelmeztetett, hogy hónapokon belül a kolerajárvány újabb hullámára lehet számítani az országot sújtó blokád miatt, amelyet Szaúd-Arábia azt követően rendelt el, hogy Jemen területéről a rijádi nemzetközi repülőtérre kilőttek egy ballisztikus rakétát.

Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet csütörtöki jelentése szerint az arab-félszigeti országot ezenkívül diftéria-járvány is sújtja, aminek következtében október óta 312 diftériás megbetegedést és a betegségnek tulajdonítható 35 halálesetet jegyeztek fel az egészségügyi hatóságok, ami több mint 10 százalékos halálozási arányt jelent. Az öt év alatti gyerekeknél pedig ez az arány mintegy 25 százalék – figyelmeztetett Marc Poncin, az MSF egészségügyi vészhelyzeti intézkedéseinek koordinátora Jemenben.

A diftéria heveny légúti fertőzéssel járó megbetegedés, amely fulladást és szívelégtelenséget okozva végzetes is lehet a beteg számára kezelés nélkül. Poncin ugyanakkor rámutatott arra, hogy nem csak Jemenben, hanem nemzetközi szinten is hiány van a diftéria terjedését féken tartó gyógyszerekből.

A WHO december elején arra figyelmeztetett, hogy hónapokon belül a kolerajárvány újabb hullámára lehet számítani az országot sújtó blokád miatt, amelyet Szaúd-Arábia azt követően erősített meg, hogy a síita húszik kilőttek egy ballisztikus rakétát Jemen területéről a rijádi nemzetközi repülőtérre.

Az Irán támogatását élvező felkelők szerdán újabb rakétatámadást kíséreltek meg a rijádi királyi palota ellen, a polgárháborúban a korábbi jemeni kormányt segítő Szaúd-Arábia közölte: egy hónapig nyitva maradhat a segélyszállítmányok eljuttatása szempontjából létfontosságú Hodeida kikötő.

Jemenben több mint három éve dúl polgárháború a volt kormányerők és a síiták között, akik 2014 szeptemberében elfoglalták a fővárost, Szanaát, és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az ország északi részén. A húszik ellen 2015 márciusában a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció is hadba lépett, és légierővel segíti a voltkormányt.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑