Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Elérték az óvárost Rakkában

2017. 07. 05.

Áttörték a dzsihadisták által uralt Rakka óvárosának falát az Egyesült Államok támogatásával harcoló Szíria Demokratikus Erők katonái.

Az önmagát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet 2014-ben foglalta el a szíriai várost, és kinevezték a kalifátusok fővárosának.

A Rakka visszafoglalására indított hadművelet tavaly novemberben kezdődött, a koalíciós erők közlése szerint mostanra teljesen körbekerítették a terroristákat, akik a régi városfalon belüli területre húzódtak vissza.

Az óvárosban még mintegy négyezer dzsihadista lehet, ezért fontos eredmény, hogy a Szíriai Demokratikus Erőknek két helyen sikerült betörni a történelmi Rafiqah-falat.

A koalíciós erők szerint, ha sikerül visszafoglalni Rakkát, azzal döntő csapást mérhetnek a még mindig Irak és Szíria több részét is uraló, önmagát Iszlám Államnak nevező terrorszervezetre.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑