Cadmus fordítás Cadmus

Eleshet az iráni repülőgép-beszerzéstől az Airbus és a Boeing

2018. 05. 10.

Eleshet a több száz darabos, Irán által korábban leadott repülőgép-megrendeléstől az Airbus és a Boeing is, miután Donald Trump szankciókat jelentett be Iránnal szemben.

A Reuters hírügynökség forrásaira hivatkozva azt írta, hogy a Donald Trump amerikai elnök által kedden bejelentett iráni atommegállapodásból való kilépés a 38 milliárd dollár értékű repülőgép-beszerzést is érintheti, mivel az Egyesült Államok szankciókat is kilátásba helyezett a közel-keleti országgal szemben. Ezek között szerepel a két repülőgépgyártónak még az Obama-adminisztráció idején kiadott exportengedély visszavonása is. Ennek hiányában pedig sem a Boeing, sem az Airbus nem szállíthat Iránnak. Az Airbust azért érinti az ügy, mert repülőgépeihez számos alkatrészt amerikai cégek szállítják be.

Az állami Iran Air légitársaság kétszáz repülőgépet rendelt a két nagy gyártótól listaáron számolva 38,3 milliárd dollár értékben. Ebből 100-at az Airbustól, 80-at a Boeingtól, 20-at pedig az Airbus regionális gépeket gyártó leányvállalatától, az ATR-től kértek. Az Airbust azért is érinti rosszabbul a helyzet, mert a Boeingtől 30, Toulouse-ból viszont 53 szélestörzsű repülőgépet rendeltek, amelyeket nagyobb haszonkulccsal lehet értékesíteni. Ráadásul az 53 gép nagyobb része Airbus A330neókból áll, a típus mögül pedig az elmúlt hónapokban több megrendelő is kihátrált, és helyettük a Boeing 787 Dreamlinerét választották.

Az Airbus és a Boeing azt közölte a hírügynökséggel, hogy tanulmányozni fogják a helyzetet, azt azonban jelezték, hogy a kieső gyártókapacitást könnyen le tudják majd kötni új megrendelésekkel. A regionális gépeket gyártó ATR helyzete bonyolultabb, mert 8 gépet már átadtak a megrendelésből, a fennmaradó 12 gép pedig még idén megérkezett volna Teheránba. A szankciók augusztusban lépnek életbe, addig legfeljebb két gépet tudnak még leszállítani. A megmaradó 10 gépet azonban költséges procedúra árán tudják másnak eladni, mivel a gyártást már megkezdték.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑