Cadmus fordítás Cadmus

Előrenyomultak az amerikai támogatású erők az Iszlám Állam egyik utolsó enklávéjában

2018. 05. 20.

Előrenyomultak az amerikai és francia támogatással bíró kurd-arab koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) harcosai az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet egyik utolsó enklávéjában a kelet-szíriai Deir Ezzor tartományban.

Az Iszlám Állam még három várost tart ellenőrzése alatt az Eufrátesz folyó mentén fekvő deir-ez-zóri zárványban, amelyet a part baloldaláról a szíriai kormányerők, jobb oldaláról pedig az SDF zár körbe. A dzsihadista enklávéban több más falu mellett három jelentősebb települést birtokol a terrorszervezet, ezek Al-Szúsza, al-Hadzsín és as-Saafa.

Az Egyesült Államok támogatásával bíró SDF május elején indította meg a terület megtisztítását célzó műveletek végső fázisát.

Az OSDH közölte: heves harcok zajlanak al-Hadzsín és Báguz települések közelében. A kurd-arab ernyőszervezetet támadását amerikai és francia légicsapások előzték meg, jelenlegi offenzívájukat pedig az amerikaiak és franciák tüzérségi támogatása mellett folytatják.

Abder-Rahmán megjegyezte, a terrorellenes nagykoalíció harcosai az előző nap elfoglaltak egy dombot, amely Hadzsínére tekint, utalva arra, hogy ez megkönnyebbíti a tüzérségi támogatásnyújtást.

Az offenzívát az közelben fekvő iraki határ mellett állomásozó iraki fegyveres erőkkel egyeztetve folytatják. Az iraki erők arra ügyelnek, hogy a dzsihadisták ne tudjanak Irak területére menekülni.

Bár az Iszlám Állam által korábban uralt iraki és szíriai területeket magában foglaló „kalifátus” gyakorlatilag megszűnt, a szélsőségesek még ellenőrzésük alatt tartanak főként lakatlan sivatagi területeket Szíria délnyugati és keleti, illetve Irak északi részén, valamint egy sávban a környékbeli Havídzsa város közelében. Megfigyelők szerint a dzsihadisták innen kiindulva rendszeresen hajtanak végre támadásokat az északi mellett az ország nyugati részén is.

Az IÁ Szíria mintegy 3 százalékát tartja még ellenőrzése alatt.

Orientalista.hu – MTI, Magyar Idők

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑