Cadmus fordítás Cadmus

Elrendelték Szaddám Huszein családja vagyonának elkobzását

2018. 03. 06.

Az iraki hatóságok hétfőn elrendelték Szaddám Huszein és családja, illetve az uralma alatt valamilyen tisztséget betöltő 4257 ember vagyonának elkobzását – tudatta a legfőbb iraki elszámoltatási és igazságszolgáltatási szerv.

A testület közleménye szerint a döntés az egykori iraki elnök kívül családtagjaira és az uralma alatt kormányzói tisztséget ellátó, illetve az egykori Baasz párt magas rangú tisztségviselőire vonatkozik. A jelentés alapján az érintettek ingóságait és ingatlanjait az iraki pénzügyminisztérium veszi nyilvántartásba.

Az elszámoltatási szerv jelezte, hogy az érintettek panasszal élhetnek a döntéssel szemben a kabinet által ez ügyben létrehozott különleges bizottságnál.

Szaddám Huszein 1979-től 2003-ig állt Irak élén, uralmát az Egyesült Államok és szövetségeseinek beavatkozása döntötte meg. Az amerikai megítélés szerint ugyanis Bagdad nem tett eleget az ENSZ BT 1441. számú határozatának, amely tömegpusztító fegyvereinek felszámolását követelte. Későbbiekben kiderült, hogy a washingtoni adminisztráció hazudott.

Huszeint 2003-ban szülővárosa, Tikrít közelében fogták el. Az iraki különleges törvényszék 2006-ban halálra ítélte a volt vezetőt.

Orientalista.hu – MTI, ATV

Megosztom:

,




Back to Top ↑