2017. 09. 24.

Embercsempészeket fogtak el Pécsnél



Elfogtak három magyar embercsempészt Pécs határában a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei – közölte a főkapitányság a police.hu honlapon vasárnap hajnalban.

A közlemény szerint a rendőrök szombaton késő este két személygépkocsit, illetve annak utasait ellenőrizték a megyeszékhelynél, és megállapították, hogy Cs. Attila 48 éves salgótarjáni, valamint L. István 46 éves és H. László 53 éves budapesti lakosok 11, magát pakisztáni állampolgárnak valló személyt akartak jogellenesen külföldre juttatni.

A migránsok nem rendelkeztek a schengeni tagállamokba történő beutazáshoz és tartózkodáshoz szükséges okmányokkal, továbbá sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni.

A rendőrök a két gépjárművet lefoglalták, a három magyar férfit elfogták, majd előállították őket a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra. A három férfit embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket, és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

A 11 illegális bevándorlót a rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz – áll a közleményben.

Orientalista.hu – MTI

Címkék: , ,






Back to Top ↑