Cadmus fordítás Cadmus

Embercsempészt üldöztek és fogtak el az olasz-francia határon

2016. 10. 20.

Autós üldözés után fogtak el az olasz rendőrök egy embercsempészt az olasz-francia határ közelében – közölte csütörtökön az olasz rendőrség. A kocsiban 17 ember zsúfolódott össze.

Az eset pár nappal ezelőtt történt. A 39 éves olasz sofőrt már ismerték a hatóságok. Korábban is embercsempészet miatt gyűlt meg a baja a törvénnyel.
A zsúfolt hűtőkocsi az Olaszországból Franciaországba vezető autópályán haladt. Ventimiglia rendőrsége először civil autóval kezdte követni, majd a határátkelő előtti utolsó olaszországi fizetőkapunál feltartóztatták, és fegyveres rendőrök vették körbe a teherautót. A raktérben utazók fejenként legalább háromszáz eurót (több mint 90 ezer forintot) fizettek az embercsempésznek. Egyikük azt mondta a rendőröknek, hogy akkora volt a zsúfoltság, hogy azt hitte, megfullad.
Az olasz-francia határ mellett fekvő Ventimigliában továbbra is több száz migráns vár, hogy átjuthasson Franciaországba. A francia hatóságok tavaly júniusban szigorították az átkelők ellenőrzését, és visszafordítják az Olaszországból érkező menedékkérőket.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:





Back to Top ↑