Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

ENSZ: csaknem ötezer civil vesztette életét a jemeni konfliktusban

2017. 06. 24.

Csaknem ötezer, 4971 polgári személy vesztette életét, és 8533 civil sebesült meg azóta, hogy 2015 márciusában, a külföldi beavatkozást követően fokozódtak a harcok Jemenben, ahol közel három éve pusztít a háború – közölte pénteken Ravina Shamdasani, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának (OHCHR) szóvivője a hivatal saját számításaira hivatkozva.

Hozzátette, hogy “óvatos” kalkulációról van szó, tehát az áldozatok száma ennél magasabb is lehet.

Jemenben Abed-Rabbó Manszúr Hádi szunnita elnök csapatai 2014 szeptembere óta harcolnak a síita húszi felkelőkkel és az Ali Abdullah Száleh előző államfőt támogató milíciákkal. A lázadók ellen 2015 márciusában lépett hadba a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció, amely légierővel segíti a kormányt.

Mindkét oldal szedi áldozatait

A jemeni tisztségviselők becslései szerint csak az elmúlt hónapban közel 50 polgári lakos vesztette életét az összecsapásokban. Közülük mintegy harmincan az arab koalíció légicsapásainak estek áldozatul, míg csaknem húszan a húszik és a Szálehet támogató milíciák aknavetős támadásaiban lelték halálukat.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a helyi kórházak adataira hivatkozva azt jelentette, hogy összesen 8167 ember vesztette életét és 46 335 sebesült meg a háborúban 2017. május 31-ig.

Kolerajárvány

Az arab-félszigeti országot a háborún kívül jelentős kolerajárvány is sújtja. Az ENSZ pénteki jelentése szerint a járvány április 27-i kitörése óta már 1265 ember vesztette életét a betegségben, és több mint 190 000-en fertőződtek meg. A fertőzöttek száma szeptemberig a 300 ezret is meghaladhatja.

A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a WHO május közepén kiadott jelentése szerint az összeomlás szélén áll a jemeni egészségügyi rendszer, amelyet jelentősen meggyengített a polgárháború is.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑