Cadmus fordítás Cadmus

Erdogan győzelmét jósolják a részeredmények

2017. 04. 16.

Az elnöki rendszer bevezetését támogató igen szavazatok 51,9 százalékon, a változtatást ellenző nem voksok 48,1 százalékon állnak a szavazatok 94 százalékos feldolgozottságánál a vasárnapi referendumon Törökországban – jelentette a török média. A Habertürk televízió jelentése szerint a részvételi arány 86 százalékos volt.

A török nagyvárosok közül Isztambulban és Ankarában is előnyre tettek szert a nem szavazatok. A Boszporusz-parti metropoliszban 50,9, a fővárosban pedig 50,1 százalékon állnak az elnöki rendszer bevezetése elleni voksok.

Izmirben is a nemek tábora van többségben 68,5 százalékkal a részeredmények szerint, csakúgy mint Antalyában és Adanában, valamint a többségében kurdok lakta délkeleti Diyarbakirban, ahol szintén többen szavaztak az elnöki rendszer bevezetése ellen. Bursában 53,2 százalékkal az igenek vezetnek.

Veysi Kaynak török miniszterelnök-helyettes a Habertürk című tekinytélyes napilap jelentése szerint úgy nyilatkozott, hogy az igen szavazatok elmaradnak a várt aránytól, de így is vezetnek. A Habertürk adatai alapján a részvételi arány 86,7 százalékos volt.

Ellenzéki aggályok

Az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) jelezte: súlyos legitimitási problémát vet fel, hogy a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) néhány órával az urnák lezárása előtt úgy döntött, hogy azokat a szavazólapokat is érvényesnek fogadja el, amelyeket előzőleg nem pecsételtek le az YSK tisztségviselői. Bülent Tezcan, a CHP elnökhelyettese újságíróknak azt mondta: a Legfelsőbb Választási Tanács csalást tett lehetővé a népszavazáson.

A török referendumon megfigyelőként volt jelen az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) 40 fős, illetve az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 23 fős delegációja. Mindkét szervezet hétfőn Ankarában teszi közzé hivatalosan a tapasztalatait.

Kellemetlenségek érték a megfigyelőket

Az első hírek szerint azonban több kellemetlenség is érte a megfigyelőket. Andrej Hunko, az Európa Tanács delegációjának egyik tagja a dpa hírügynökségnek telefonon elmondta, hogy Diyarbakirban a hatóságok két órát várakoztatták őket, mire bemehettek a szavazóhelyiségekbe. Mardin városban pedig az urnazárás után a nemzetközi megfigyelők nem lehettek jelen a szavazatok számlálásának kezdetén.

Az IHD török emberi jogi egyesület gyorsjelentésében jelezte, hogy országszerte több szabálytalanságokat tapasztaltak a népszavazás során.

Agri, Erzurum és Adiyaman tartományokban például a választóknak nem biztosították a titkos szavazás körülményeit, öt másik tartományban az ország keleti és délkeleti részén pedig nem engedték be a szavazóhelyiségekbe az IHD által delegált megfigyelőket.

Az IHD azt tapasztalta, hogy a délkeleti Sanliurfa tartományban minden szavazóhelyiségben bent ült két fegyveres rendőr, miközben a törvény szerint a biztonsági erők tagjainak legalább 15 méter távolságot kell tartaniuk a szavazóurnától.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑