Cadmus fordítás Cadmus

Erdogan: “meg kell tisztítani” a szíriai Afrínt a kurd fegyveresektől

2017. 11. 17.

Törökországnak “meg kell tisztítania” az északnyugat-szíriai Afrínt a térséget fennhatósága alatt tartó kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű milíciától – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő pénteken a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ankarai székházában, az AKP tartományi elnökei előtt.

Ankara a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) hasonlóan terrorszervezetnek tekinti az YPG-t is, amely szintén a kurdok függetlenségéért harcol. Török vezetők idén nyáron többször felvetették egy esetleges afríni hadművelet lehetőségét, de érdemi lépést végül nem tettek. A térség Ankara szerint az YPG számára egyenesen a Földközi-tengerre nyíló kaput jelenti. Afrínt és a tengert a dél-törökországi Hatay tartomány választja el egymástól, amely kelet-nyugati irányban helyenként csak 30 kilométer széles.

Jóllehet Ankara egyelőre elállt az afríni beavatkozástól, a török haderő október elején bevonult a szíriai Idlíb tartomány északi részébe, amely közvetlenül határos az YPG ellenőrizte területtel. A török haderő az Oroszországgal és Iránnal szeptember közepén Asztanában kötött feszültségmentesítési megállapodás keretében megfigyelő tornyokat állít fel a térségben, a tervek alapján összesen 12-t. Törökország továbbá Afríntól keletre mintegy 2000 négyzetkilométeres területen is katonákat állomásoztat Észak-Szíriában. Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadistáinak visszaszorítását célzó tavaly augusztusban indított Eufráteszi Pajzs fedőnevű török hadművelet idén februárban el-Báb város felszabadításával zárult.

A török államfő rámutatott: Afrín, ahol a lakosság több mint fele arab, “sokkal fontosabb” Idlíbnél. Az YPG ugyanakkor az Egyesült Államok egyik leghatékonyabb szövetségese Szíriában az IÁ elleni küzdelemben. Erdogan pénteki felszólalásában ismét nehezményezte, hogy Washington korábban a kurd milíciát hívta segítségül Manbídzs és Rakka felszabadításához.

Mint fogalmazott: “sok probléma, amelyet Amerikával szövetségben könnyen megoldhattunk volna, holtpontra jutott.” A török államfő hangsúlyozta: Washington nem tartotta be Szíriára vonatkozó ígéreteit, amelyek értelmében az YPG-nek nem szabadna jelen lennie az IÁ-tól megtisztított területeken. Az Egyesült Államok után Törökország rendelkezik a NATO második legnagyobb haderejével.

 Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑