Cadmus fordítás Cadmus

Erdogan Törökországban fogadta a katari emírt

2017. 09. 15.

Ankarában fogadta csütörtökön a katari emírt Recep Tayyip Erdogan török államfő – közölte a török elnöki hivatal hivatalos honlapján.

Tamim bin Hamad esz-Száni sejknek ez volt az első hivatalosan bejelentetett külföldi útja, amióta Szaúd-Arábia és a szövetségesei június 5-én megszakították a kapcsolatot Katarral, amelyet a terrorizmus támogatásával és Rijád térségbeli fő ellenlábasához, Iránhoz való közeledéssel vádolnak.

Egyidejűleg gazdasági szankciókat vezettek be, leállították a légi, tengeri és szárazföldi járatokat. Doha elutasította a vádakat.

Törökország határozottan védelmébe vette Katart, fő szövetségesét az Arab (Perzsa)-öbölben. Ankara és Doha az utóbbi években fejlesztette kapcsolatait, egyebek mellett diplomáciai, kereskedelmi és gazdasági téren.

Ankarának katonai támaszpontja van Katarban, és a válság kezdetén támogatása jeléül katonákat és járműveket vonultatott fel az országban. Szaúd-Arábia június végén listát nyújtott át Katarnak a követeléseiről, amelyen a török bázis bezárása is szerepelt.

Erdogan megpróbálja csökkenteni a feszültséget Katar és szomszédjai között

Törökország Szaúd-Arábiával is jó kapcsolatra törekszik, és igyekszik közvetői szerepet játszani a felek között. Július végén Erdogan elnök az öböl menti országokba látogatott, hogy megpróbálja csökkenteni a feszültséget Katar és a szomszédjai között.

A katari emír előtt külügyminisztere járt Ankarában kedden.

Az öböl menti válságban fő közvetítő szerepet betöltő Kuvait miniszterelnöke csütörtökön szintén Törökországban járt, és fogadta Binali Yildirim török kormányfő.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑