Cadmus fordítás Cadmus

Erőszak a Kongói Demokratikus Köztársaságban

2017. 08. 05.

Több mint 250 ember halt meg a Kongói Demokratikus Köztársaság középső részén, Kasai régióban fellángolt erőszakban idén március és június között. Erre az ENSZ emberi jogi főbiztossága figyelmeztet egy pénteken Genfben közzétett jelentésében.

A válogatás nélküli kivégzésekben a kormány oldalán álló fegyveresek és helyi milíciák egyaránt részt vettek az ENSZ szerint. A halálos áldozatok között 62 gyerek is volt.

Az erőszak elől a szomszédos Angolába menekülők elmondása szerint az egyik milícia, a Kamuina Snapu gyerekkatonákat is toboroz, fiúkat és lányokat vegyesen. A menekülők borzalmas eseményekről számoltak be az ENSZ-nek: eszerint a fegyveresek a fekete mágiában használt szertartásokkal hitetik el a gyerekekkel, hogy legyőzhetetlenek.

A világszervezet felszólította a kongói kormányt, hogy állítsa meg az erőszakot, mielőtt az egy még inkább kiterjedt etnikai tisztogatássá fajul. Az ENSZ attól is tart, hogy a kormány a vérengzésekre hivatkozva el akarja halasztani a választásokat. Ez azonban fokozná a bizonytalanságot és az erőszaknak is újból tápot adhatna.

Az ENSZ-et aggasztja az erőszak jellege és mértéke – mondja Scott Campbell, a szervezet Emberi Jogi Irodájának közép- és nyugat-afrikai regionális vezetője. Ami történt, az emberiesség elleni bűncselekménynek is minősülhet a nemzetközi jog szerint. Ezt természetesen egy illetékes bíróság állapíthatná meg – teszi hozzá Campbell.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑