Cadmus fordítás Cadmus

Európán kívüli táborokat tervez a német belügyminiszter

2017. 01. 26.

Megerősítette csütörtökön Thomas de Maiziere német belügyminiszter Vallettában, hogy a migrációs válság kezelése érdekében azt szeretné, ha Európán kívül lehetne létrehozni befogadótáborokat a menedékkérőknek.

A német tárcavezető az uniós belügyminiszterek informális tanácskozásán vesz részt a soros EU-elnökséget betöltő Máltán.

A német miniszter elmondta, hogy az európai menekültügyi rendszer reformja során új szabályokra van szükség arra az esetre, ha olyan sokan érkeznek, hogy tömeges beáramlásról lehet beszélni.

Ilyenkor a menedékkérőket nem kellene Európába hozni, hanem vissza kellene őket vinni biztonságos helyekre – ismertette álláspontját de Maiziere, aki szerint a biztonságos táborokból már csak szigorúan azokat kellene Európába hozni, akik bizonyítottan jogosultak menekültstátusra. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy mindezt a nemzetközi jog tiszteletben tartásával kell végrehajtani.

A német belügyminiszter tavaly nyár óta hangoztatja, hogy Észak-Afrikában kellene befogadótáborokat létrehozni a menedékkérőknek. De Maiziere korábban azt is világossá tette, hogy ezekben a táborokban kellene eldönteni, hogy ki az, aki valódi menekült, a többieket pedig vissza kell küldeni hazájukba.

A vallettai informális tanácskozás fő témája az európai menekültügyi szabályok reformja.

Orientalista – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑